Mai bejegyzésem  helyszíne az aratás utáni tarlók, az elmaradhatatlan szalmabálákkal. A csapadékos hűvös őszi napokon jó visszagondolni a kellemes nyári délutánokra, alkonyokra. Az idei év a környékünkön erősen "pockos" évnek mondható,nagyon sok volt a földeken a rágcsáló. Amíg a lábon álló repcében, gabonában jól el tudtak rejtőzni, gond nélkül táplálkoztak  addig jó életük volt. Aratáskor és utána a nyílt tarlón, viszont megváltozik minden. Terített asztallá változik a terület ragadozók számára és ezt ki is használják maximálisan. Már a kombájnok után beállnak a gólyák és egymásután nyelik le a pockokat, fentről  messziről látják  és tudják, megtanulták,hogy ha mezőgazdasági munkagépek jelennek meg a földeken az élelmet jelenthet. A sokszor szidott vetési varjak százas csapatát figyeltem meg nem is egy helyen, amint lelkesen gyérítették a rágcsálók hadát. Az egerészölyvek nevükhöz híven mindenhol ott vannak a vörös vércsékkel együtt, biztosan jól laknak. Idén egy ritkább ölyv faj is szem elé került, két fiatal példány pusztai ölyvet sikerült ( jó messziről) lefotóznom. A tarlókon, a tarlók felett a rovarokhoz is sokkal könnyebb hozzáférni, belőlük is sokat fogyasztanak madaraink. A madarakon kívül Vuk is kinézett egy szalmabálát magának leshelyül:)