Röviden összefoglaltam a címben mai bejegyzésem tartalmát. Jelentős beruházások, útépítések folynak Veszprém körül hónapok vagy már évek óta.Ezeken a területeken állatok és növények éltek és élnek ma is csak "kicsit" megváltozott körülmények között. Szerencsére jó a tűrőképességük és megpróbálnak alkalmazkodni esetleg új szokásokat felvenni, vagy éppen kihasználni az adódó lehetőségeket. A június a pipacs virágzás csúcspontja . Ez a szép gyomnövény is az építkezésnek köszönheti nagy kiterjedésű társulásait. A vetésekből a gyomirtózás hatására kiszorult itt viszont vidáman virít a markológépek között, de helyenként a parlagokon is átveszi az uralmat A képeimen bemutatok egy mezei, szántóföldi és egy útépítéses variációt.

 A madarak ragaszkodnak a megszokott költési területükhöz, vagy inkább beégett a memóriájukba és maradnak. A embereket, gépeket megszokják a lehetőségeket javukra fordítják. A gyurgyalagok költőhelye is áldozatul esett a terjeszkedésnek ,de pár méterrel odébb mentek és megpróbálják (drukkolok nekik,egyik következő bejegyzésemben bővebben kitérek képekkel rájuk). Felfedeztem egy vadgerle párt amint a fészekanyagot hordták az egyik bokorba. Jól elrejtett de azért  érdekes választás. Forgalmas kerékpárút, közvetlen közelében 1,5m-re az úttól...Autók ,gyalogosok,kutyák ,stb. nem sorolom. A seregélyeknek potya eleség a kisajátított területeken az elhagyott gyümölcsfák cseresznye, meggy, közel 100-as csapat jár legelni már most (pásztormadár nem volt köztük sajna...). Tengelicek,kenderikék a magtár kerítésén üldögélnek, felülről vörös vércse pásztázza a terepet. A karvalyposzáták régen többen voltak ,de szerencsére maradt belőlük és veszekednek szomszédaikkal a tövisszúró gébicsekkel a maradék bokrosban. Most virágzik a vadrózsa és a bodza mindkettő fontos búvóhely és később táplálék forrás számukra.

A bejegyzés trackback címe:

https://bakony-balatonbirding.blog.hu/api/trackback/id/tr1017850687

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása