Decemberi napok

2021.12.19. 18:31

  Kellemetlen viharos északi szél jellemezte a hétvége időjárását. Ilyenkor madarászatra legalkalmasabb a hely a Tihanyi félszigettől védett rév környéke. Útközben az alsóörsi kikötőnél is megálltam és jól tettem mert az idény első búvárait sikerült megfigyelnem a strand előtti szakaszon. Sarki búvárok voltak, tipikus alakjukat fejtartásukat már messziről kiszúrtam (a kormoránok felfelé tartják általában a csőrüket és máshogy buknak). Távolabb voltak a parttól mint a többi madár, nyugodtan tollászkodtak és időnként hosszabb merülésekkel táplálkoztak. Óvatos madarak végig rajtam tartották a szemüket pedig próbáltam elrejtőzni. Egy kerceréce hím a közelben úszkált  vegyes réce csapatban sikerült lefotóznom, különleges tollazatának a mintázata A révnél főleg a levegőben volt élet, folyamatosan jöttek a víz felett kárókatonák fekete hullámzó vonalban. Időnként a magasban vadludak húztak észak-kelet felé. Ha első pillantásra üresnek tűnik a víz az nem jelenti hogy nincsenek madarak , ezt azért írom mert itt mindig változik a helyzet. Egyszer csak valahonnét berepül egy csapat az addig üres területre és az orrod előtt landolnak. Előfordul,hogy valamilyen vízi jármű felriasztja messze bent szinte láthatatlan réce csapatokat és több száz madár emelkedik a levegőbe egyszerre aztán biztos helyet keresve távolabb leszállnak. Most az történt, hogy nagy bukók érkeztek és közvetlen a rév előtti vízre szálltak le. Volt egy gácsér a megszokottnál kevésbé óvatos példány beúszott egészen a kikötő öblébe, persze ő is végig szem kontaktusban volt velem! Ennyire közel még soha nem láttam nagy bukót, szép hím példány volt. Időnként lebukott táplálék után kutatva.Egyébként a legnagyobb bukó faj (teljes hossza 70 cm) kis halakkal táplálkozik nagyobbat ritkán kap el. A Balatonon rendszeresen telel a jég beálltáig, utána folyó vizeken pl. a Dunán tartózkodik. Csőre erős a végén jól látható kampóval, innét nem szabadul a kishal az biztos.

A bejegyzés trackback címe:

https://bakony-balatonbirding.blog.hu/api/trackback/id/tr2716787960

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása