Remek,napos tiszta kiránduló idő 18°C. Cikázó szitakötők és egyéb rovarok meg persze a rájuk vadászó madarak köztük a légtér egyik leggyorsabb fenegyerekei a kabasólymok.Laza siklásból hirtelen zuhanásba átvált, majd újra felhúz mintegy vadászgép.Messziről kiszúrja zsákmányát amit az esetek nagy százalékában el is kap.A levegőben elfogyasztja és már indul is a következőre.Előfordul ,hogy ugyanazt a rovart nézi ki magának két kaba is ekkor kicsit egymásnak esnek de nem komoly.Időnként azért leszállnak és egy magas pontról figyelik a terepet.A sólymokon kívül holló,barna rétihéja,egerész ölyv is felbukkant a tó körül.

 

Az Európai Madármegfigyelő Napok programjait a most következő hétvégén rendezzük, íme a Veszprém megyei programok:

Helyszín: Veszprém, Gulya-domb, Vilmapuszta

Időpont: október 1. 9.00-17.00

Találkozó: Veszprém, Gulya-domb, Állatkert felső bejáratánál (egész nap lehet csatlakozni)

Program: madármegfigyelés, bemutató gyűrűzés

További információ: Székely Balázs, 0620/ 618-6660

 

Helyszín: Mezőlak, Szélmező

Időpont: október 1. 8.00-16.00

Találkozó: Horgásztavaknál a helyszínen (2. és 3. számú tavak közötti töltés bejáratánál)

Program: madármegfigyelés, bemutató gyűrűzés

További információ: Aczél Gergely 06620/9727778, Hencz Péter, 0670/397 3869

 

Helyszín: Szigliget, Kamonkő tanösvény

Időpont: szeptember 30. 10.00 - 16.00

Találkozó: Tourinform iroda (Szigliget, Kossuth u. 17.)

Program: madármegfigyelő túra

További információ: Árvai Gábor, 70/264-5919

Előzetes bejelentkezés: Badacsonyi Tourinform Iroda, 06 87 531 013 -- A szigligeti túra a Tourinformmal közös szervezésű, ezért előzetes bejelentkezést kérnek!

 

A vasárnapi programokhoz lehet rövidebb időre is csatlakozni.

Más megyék programjairól az MME honlapon lehet tájékozódni:
http://www.mme.hu/europai-madarmegfigyelo-napok-20170930-1001-szombat-vasarnap

Az Európai Madármegfigyelő Napok a résztvevő országok közti verseny is, amelyben Magyarország dobogós helyezést ért el az utóbbi években a résztvevők, helyszínek és megfigyelt madarak száma alapján.

Csatlakozzunk minél többen idén is a programokhoz, hogy idén is a legjobbak közt legyenek a magyarok!

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Újra fenyérfutó

2017.09.24. 22:32

A tavalyi helyen a tavalyihoz közeli időpontban újra fenyérfutót tudtam fotózni.Nagyon bizalmas madár 40cm-re szedegetett a köveken és a parton!! Nagy élmény volt. Ezután kimentem Tihanyba légykapót meg füzikét keresni,ami részben sikeres volt.Nem engedtek közel magukhoz ellentétben a kis parti madárral fotót sem tudtam készíteni.Láttam örvös és szürke légykapókat és hallottam több helyről füzikéket.Ahogy a bokrok között bujkáltam hirtelen a szomszédos tisztásra hangos sistergéssel bevágott egy kabasólyom és már vitte is zsákmányát egy szitakötőt,amit a levegőben fogyasztott el.A különleges légi bemutató folytatódott egy másik sólyom részvételével hatalmas zuhanásokkal cikázásokkal.Kicsit később még ketten csatlakoztak a lakomához.Ha felmentem volna a kilátóhoz biztosan jobb képek sikerültek volna mert akkor közel egy magasságból is tudtam volna képeket készíteni.Láttam lent a tavon sok szárcsát,cigány récéket és nagy kócsagokat is.A levegőben folyamatosan jöttek-mentek a szajkók,átrepült egy fekete harkály is.A képeken látható kis sárga virág is itt nyílik most a Külső-tó környékén.Rövid leírás róla: " a hazánkban is előforduló vetővirág vagy kikericsvirágú sárika (Sternbergia colchiciflora). A Dunántúli–középhegység sztyepplejtőin és a Tiszántúl déli részének löszgyepjeiben az őszi esők után, rendszerint szeptemberben (az őszi gabonák vetésének idején) nyílik. Csak csapadékos őszökön tapasztalható, hogy tulajdonképpen elég gyakori, de ritkán és rövid ideig virágzó aprócska növény.A természetes állapotú, érintetlen gyepekben leginkább szálanként fordul elő, legnagyobb egyedszámban olyan helyeken (legelőkön, bányákban, turistautak mentén, sőt focipályán!) szaporodik el, ahol a gyep felszakadozik. "

 

Jönnek szerencsére a fenyvesbe továbbra is a vonuló madarak ,a helyiekkel rövid időre találkoznak és már repülnek is tovább hosszú még az út.A mai képeken sisegő füzike (Afrika trópusi részeire megy),kormos légykapó (Nyugat-Afrikába vonul) és az itthon maradók láthatóak.A kék cinege is vonul ,vagyis nem teljesen mondható maradónak viszont a búbos cinege csak inkább kóborol.Nyár végén 2-3 példány is megjelent egyszerre, mostanra "csak" egy jön de ő minden nap!

Szeptember közepe

2017.09.18. 22:30

Most hogy leírom a bejegyzés címét tudatosodik bennem, már itt van szeptember közepe sőt el is hagytuk! Néhány fán már sárgulnak a levelek ,hűvösek az esték, csípősek a reggelek,de van hangulata az ősznek.A kertben  énekelnek a barát poszáták,a rozsdafarkúak,a levegőben még fecskék veszekednek vidáman.Még...mert lassan azért itt az idő az indulásra.A fenyvesben ma is tudtam fotózni szürke légykapót ők is itt vannak a nagy út előtt (valahol Afrikában telelnek) gyűjtik az erőt.Másik vendégem egy nagy fakopáncspár volt,láttam már őket de még nem készült fotó eddig. Voltam hétvégén a tavaknál is de ott az alacsony vízállás miatt megfogyatkoztak a madarak.Bakcsók,szürke gémek ,kis és nagy kócsagok,szárcsák,csörgő récék kis kárókatona volt a választék.

Mai látogatóm egy nagyon elegáns kedves madár volt,  egy kis poszáta! Költési időben néha lehetett hallani jellegzetes hangját de vonulási időben és ráadásul ilyen közelről még nem találkoztunk.Érdeklődő volt, körbe nézett az itató körül de nem szállt le.A környező faágakon sikerült lefotóznom.

Élet a fenyvesben szeptember

2017.09.05. 21:58

Vonulási időben néha ritkább vendégek is felbukkannak a fenyvesben.Füzikék,harkályfélék és ma egy szürke légykapó is megjelent rövid időre.Néhány képet sikerült készítenem.

Parti köveken

2017.09.02. 09:14

Nem csak a kőgátakon ,hanem a parti kövezésen is érdemes néha körül nézni.Tegnap Tihanyban tettem egy kört a Gödrösnél és sikerült látnom billegető cankót és hegyi billegetőt is.

Csérek között

2017.08.27. 22:26

Pontosítva a címet küszvágó csérek között.A balatoni kőgátak nagyon fontos szerepet töltenek be a vízi madarak életében.Pihenő éjszakázó pontok körben a Balatonon.Különböző fajok pl. a nagy sirályok  más helyeket használnak mint a csérek  és dankasirályok, nem közösködnek.Ezeket a helyeket a szárazföld felől nem lehetséges megközelíteni mert zárt területen vagy kikötőkben vannak.Víz irányából kajakkal indultam cserkészni.Évek óta ebben az időszakban gyűlnek össze a vonulásra készülő madarak és mindig itt ebben az öbölben és gáton gyűjtenek erőt az induláshoz.A küszvágó csérek kisebb csapatokban indulnak a hosszú vándorútra . (Afrikában főleg a nyugati partokon telel a trópusi  részeken és akár a Jóreménység-fokig is eljuthat ).Pontosan nem tudtam megszámolni a létszámot mert állandóan jönnek mennek a madarak, 60 példányt mondanék annyian voltak a területen biztos .Gyűrűs madarak is voltak 5-6 legalább fém gyűrű bal láb színes jobb láb,csak fémgyűrű jobb vagy bal lábon ,leolvasni nem sikerült sajnos .Két délután voltam kint a vízen ,először a hullámzás kicsit nehezítette a fotózást de azért szerencsére sikerült megörökítenem amit szerettem volna.Nagy élmény ilyen közelről figyelni őket ,persze azért elrebben az egész csapat ha úgy érzik ,hogy túl közel mentem.A képeken dankasirályok is láthatóak lesznek és egy vízityúk is felbukkant.A nagy sirályos kőgáton ami kb. 1 km-re van ettől a helytől sárgalábú és szteppi sirályok voltak.

 

Augusztus végi napok

2017.08.24. 21:36

Vannak még helyek ahol még megvannak a feltételek a fecskék túléléséhez ezt örömmel tapasztaltam Tolna megyében később visszatérek rá, de előbb közzé teszek néhány fontos tényt.Sajnos sok a negatív jelenség fecskéinkkel kapcsolatban, az MME legfrissebb cikkében ezeket olvastam :

"Az ezredfordulót követő drámai, akár 50%-ot meghaladó állomány csökkenésük hátterében több ok is áll:

  • az élőhelyek átalakítása, fészkelőhelyek és táplálék csökkenése (a háztáji- és legelőállat-tartás összeomlása, a túlzott kemizálás, a nem megfelelően végzett szúnyogirtások és épületfelújítások);
  • a klímaváltozás (sár fészeképítő-anyag hiánya a szárazodó tavaszokon, óriási vonulási veszteségek, különösen tavasszal);
  • és ami a legszomorúbb, a kedvezőtlen társadalmi változások, a fecskefészkek leverése, a madarak elzavarása áll."

 

Ezek sajnos mind tények!!! A háztáji gazdaságok száma drasztikusan csökkent,legeltetés talán csak a birkáknál van .Az ,hogy a falu teheneit, sertéseit minden reggel a gulyás és a kondás hangos ostor csattogtatással kihajtsa a legelőkre és este szépen teli hassal beballagjanak a nyitott kapukon már régmúlt.Tehenek a nagyüzemi gazdaságokban vannak,  sertések röfögése vagy éppen visítása a háztájiban csak elvétve hallható.Tyúkok és más baromfi félék még talán tartják magukat de szerintem ők is elfognak tűnni az udvarokról hamarosan.A kemizálás nagyon veszélyes (nem csak a fecskékre de minden élőlényre beleértve az embert is) a túlzott és nem szakszerű használata végzetes lehet!! A klímaváltozás szintén nagyon negatív hatás,a vonulási veszteség szerintem mindig is volt és lesz ez kivédhetetlen. De a kedvezőtlen ostoba társadalmi változások viszont igenis kivédhetőek  lehetnének !!! Veszprémben is sok helyen tapasztaltam a fecske fészkek oktalan pusztítását,leverését.Ebben pl. élen járnak a B....n V...n telephelyén .Nem számoltam mennyi de  teljesen mindegy, már kettő is sok szerintem.Visszatérek mondandóm elején említett örömteli tapasztalatomra.Hangos csivitelés reggeltől alkonyatig,minden szinten fecske a molnárok fent nagy magasságban, füstik a halastó vízét súrolva ,este gyülekező a villanyvezetékeken.A fecskék társas lények imádnak kergetőzni ,veszekedni,telepesen fészkelnek, és csapatosan vadásznak.Ha jön a vészjelzés rögtön megpróbálnak segíteni a baja jutott társnak.Vannak még fiókák fészekben, várható kirepülésük 1 másfél hét még lesz idejük felkészülni a hosszú útra.Rövid látogatást tettem a halas tavaknál is .Megszokott hangulatok : a bokrosban vonuló poszáták, cinegék, a nádasban még időnként hallani tücsökmadarat,imbolygó rétihéják, keringő rétisasok,ölyvek,a gáton fekete gólya kis kócsagokkal, a vízen szárcsák és búbos vöcskök. A képek a halastavaknál illetve a faluban készültek.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kedvenc (egy a sok közül...)

2017.08.22. 22:10

Szentkirályszabadja és Litér közötti kerékpárút nagyon jó madár élőhelyeken vezet keresztül.A bokros,  vadrózsás helyeket szeretik a tövisszúró gébicsek sok a tövis.Remélem csak én látom úgy és másnak több megfigyelése van ,de szerintem kevesebben vannak idén .Pár napja kint voltam itt ezen a területen és sikerült megfigyelnem 6-8 példányt.Az öreg hímek még itt voltak ezt azért emelem ki mert ők mindig korábban indulnak (korábban is érkeznek) egyébként voltak tojók és fiatalok is.Kedvelem a gébicseket nem csak a tövisszúrót a nagy őrgébicset is (a kis őrgébics és a vörösfejű gébics hiányzik  még a listámról). Csinos a Zorró álarcuk, szép a toll ruhájuk,erős csőrük,lendületesen gyorsan repülnek és a türelmesek a vártájukon mikor zsákmányra lesnek.

Nyár derekán

2017.08.14. 23:07

Kicsit kevesebb madár jön mostanában a kerti itatóhoz de azért mindig van látnivaló.Ritka vendégek is megjelennek: zöld küllő hangoskodott egyik reggel a hársfán ,3 vörös vércse csatázott az alvó helyért (szívesen éjszakáznak a belvárosi templom tornyokon),egerész ölyv töltött egy délutánt szintén a Vár körül és egy kígyászölyv is átvitorlázott a hétvégén a fejem felett (képet nem sikerült készítenem). A fenyvesben fordított a helyzet ,megélénkültek a cinegék kezdenek kialakulni  a csapatok.Klasszikus csapat: őszapó,szén cinege,kék cinege, királyka,csúszka,kis fakopáncs nagyon jó volt látni ezt a társaságot.Azért írtam klasszikusnak mert már többször láttam ilyen vagy hasonló  csapatot. Rendszeresen jönnek inni a barát ,kék,szén cinegék.Búbos cinkék közül a fiatalok is jönnek "pihés" búbjukkal de már borzolják ha kötekedni akarnak.Ma fenyves cinkék is megjelentek tavaly keveset láttam ,talán idén többen lesznek! Az óvatos szajkók szintén meg-meg jelennek. Nyaralás közben is madarász a madarász,pl.áll sorban a fertőtavi meseparkban a hullámvasútnál, felnéz a levegőbe és a feje fölött két rétisas vitorlázik.A ruszti strandnál nyári lúd csapat száll le hangos gágogással a fövenyre,Sárváron szintén a strand felett százas sarlós fecske csapatok vonultak kavarogtak jöttek mentek egész nap.A lepkét nem tudom  milyen...sajnos.

Megkezdődött a madarak őszi vonulása.Ugyan még július van de lassan véget ér ill. már véget is ért jó pár fajnál a költési szezon és elindultak a telelő területek felé.Ilyenkor nem sietnek ahol bő a táplálék elidőznek és pár nap múlva indulnak tovább.Ilyenkor ritka fajok is felbukkannak ha szerencsénk van.Nagyon nagy a hőség az utóbbi napokban a madarak is többször jönnek a vízre inni fürödni felfrissülni.Sok a sirály ,seregélyek ,gólyák.Sajnos  tavaknál elképzelhető,hogy ha tartós lesz a száraz meleg idő, elfogy a víz mivel csak a csapadék ad utánpótlást a mederben.Vasárnap délután kint töltöttem pár órát ,szemezgettem a képekből (van bőven ) csak kicsit messze voltak a madarak.

Egy kis gólya show a képeken ,nagyon jól érzik magukat néha alakzatban menetelnek.Egyikük lábán kék színű gyűrűt láttam,leolvasni nem tudtam.

Életképek  tó közösségéről:gólyatöcs,kis kárókatona,vadgerle,sirályok

Fekete gólya ,nagy és kis kócsag,barna rétihéja

Parti madarak,réti,billegető és pajzsos cankó,sárszalonka és egy kicsi madár amelyik alig látszik képeken,meghatározni nem tudtam.Partfutó faj ?Sajnos nincs spektívem...

Sirályok +naplemente

2017.07.19. 23:36

Kevésbé bizalmatlanok a madarak a Balatonon ,ha vitorlással vagy hajóval közelítjük meg őket.Megszokták az emberi jelenlétet és közelebb engednek magukhoz mint a szárazföldön pl. a szeméttelepen.Barátaimtól kaptam az információt  sirályok nagy csapatairól a fűzfői öbölnél.Vitorlással kimentünk (természetesen kellemes fürdés a tükörsima Balatonban) és vártuk a madarakat akik jöttek is! Sötétedés előtt bő félórával csapatostól érkeztek északi irányból Fűzfő gyártelep felől.Hosszú vonalban foglaltak pozíciót km hosszban.Egy helikopter felbomlasztotta az alakzatot szétszóródtak de azért megtudtuk közelíteni őket.Csak "nagy sirály"-ból állt a csapat ! Dankát egyet sem láttam ,érdekes! Különböző korú és fajú sirályok voltak ,zömmel sárgalábú és szteppi sirály de nem zárnám ki a különlegesebb fajokat sem.A képeket lehet elemezni ...Nagyon jól érezték magukat ittak fürödtek ,lemosták a nap porát,veszekedtek,jöttek-mentek és minél jobb alvó helyet kerestek.Nagy részük a mólón és a kőgáton foglalt helyet de a vizen is éjszakáznak .

Pávaszem a levendulán

2017.07.04. 22:43

Kertünk egyik legszebb virága ilyenkor nyár elején a levendula.Kellemes illatával nagyon sok rovart vonz kék virágaira.Rengeteg poszméh,házi méh és lepkék.Egyik legszínpompásabb lepkefajunk a nappali pávaszem is szereti a levendula virágporát.Tegnap délelőtt sikerült lefotóznom egész közelről az egyik látogatót...

Élet a kertben június

2017.07.02. 22:50

Különböző intenzitással érkeznek az itatóhoz a madarak.Száraz csapadék mentes időben többen és többször ,esős időben ritkábban.Ez teljesen logikus ,de kell hozzá egy szoktatási fázis! Ismerjék a helyet,biztonságos legyen,mindig legyen víz ezek az apró kritériumok kellenek jól működő itató üzemeltetéséhez.Én a kerti tó kialakításakor egy sekély részt alakítottam ki ,itt tudnak inni pancsolni a madarak.A mai vendégek: énekes rigó, zöldike,házi veréb, barát poszáta,csicsörke,szén cinege,fekete rigó,tengelic. Néhányuk gyűrűt visel, leolvasni nehéz mert sosem úgy áll,hogy minden karakter látható legyen.

 

Élet a fenyvesben

2017.06.23. 23:01

Nagy örömömre minden nap egyszer vagy kétszer is megjelenik egy  búbos cinege pár a fenyvesben.Hangjukkal kommunikálnak egymással és elég gyorsan áthaladnak a területen.Magasan a korona szinten mozognak apró pókok rovarok után kutatva.Ma nem ketten jöttek!! Kirepültek fiókáik és több irányból is hallatták vékony hangjukat .Nagyra tátott csőrrel szárnyukkal verdesve "követelték" szüleiktől a táplálékot.Nemsokára önállóan kell majd megkeresniük a betevőt de addig még szüleik látják el őket.Pontosan nem tudok létszámot mondani mert rejtőzködtek,kettőt tudtam a szülőkön kívül megfigyelni .

Kisebb változások lesznek a jövő heti gyűrűző programokban.A szervezők levelét továbbítom a blog olvasóinak.Részemről szeretnék külön köszönetet mondani a nekik és ,segítőiknek önzetlen munkájukért!!A madarak jelölése nagyon sok információval  segíti a gólyák védelmi programját  a road show pedig sok új információval szolgál a gyerekek és felnőttek számára egyik leghűségesebb madarunk életéről .

"A költések miatt módosítani kellett a jövő heti időpontokat, alább olvasható az új menetrend."

2017. június. 26. (hétfő)

08:30 - Nóráp Fő u.41.

10:30 - Vinár, Rákóczi F. u., a temető mellett

11:20 - Marcalgergelyi, Dózsa Gy. u.10-12.

12:00 - Marcalgergelyi, Hársfa u. 4.

12:20 - Marcalgergelyi, Hársfa u. 34.

12:40 - Marcalgergelyi, Kossuth L. u. 19.

13:30 - Külsővat, Kossuth L. u. 45. kéményen

15:30 - Nagygyimót, Pápai út – Rákóczi F. u. sarokkal szemben

További információ: Szelle Ernő 30/562-0018, Hencz Péter 70/397-3869

Természetesen kisebb időeltérések lehetnek a gyűrűzés körülményeinek alakulása során!

2017. június 28. (szerda)

08:00 Devecser: Deák Ferenc tér

09:15 Somlóvásárhely Táncsics u.12.

10:15 Tüskevár Kossuth L.u. 18.

11:15 - Kisberzseny, Széchenyi u. 40.

További információ: Szelle Ernő 30/562-0018, Molnár Kadocsa 20/245-9235

Minden érdeklődőt szeretettel látunk, és javasoljuk telefonon egyeztetni, ha egy napközbeni későbbi időpontban venne részt valaki a gyűrűzésen!

 Jövő héten kezdődik a Veszprém megyei Fehér gólya road show, a gólyafiókák gyűrűzése a fészkeknél.

A gyűrűzések nyilvánosak, mindenkit szeretettel várunk az alábbi időpontokban és helyszíneken.
Természetesen kisebb időeltérések lehetnek a gyűrűzés körülményeinek alakulása során!

2017. június 19. (hétfő)

08:00 - Várpalota–Inota Széchenyi u. 11.
09:00 - Nádasdladány, Inotai út, kert végén
09:30 - Nádasdladány,Sörhegy u. 30.
10:00 - Nádasdladány,Fő út vége
10:30 - Ősi, Ady Endre u. eleje
10:50 - Ősi, Deák F. – Sallai I. u. sarok
11:10 - Ősi, József A. u. 55.
11:30 - Ősi, Ladányi út 21.
11:50 - Ősi, Kossuth L. u.103.
12:10 - Ősi, Kossuth L. u. 65.
12:45 - Berhida, Mező I. u. 20.
13:50 - Küngös, Kossuth Lajos u. 46.
14:30 - Csajág, Kossuth Lajos u. 32.
15:00 - Balatonfőkajár, Főtér
15:10 - Papkeszi, Kossuth L.u. 18.
15:50 - Sóly, Petőfi Sándor u. eleje
16:20 - Öskü, Óvoda, Szabadság t. 2.
További információ: Szelle Ernő 30/562-0018


2017. június. 21. (szerda)

08:00 - Balatonszőlős, Fő u. 68.
09:30 - Nagyvázsony, Kinizsi P.u. 20.
11:00 - Tótvázsony, Magyar u. - Hajnal u. sarok
12:00 - Nemesvámos, Kossuth u.27.
13:00 - Szentkirályszabadja, Rákóczi u. 33/A
14:30 - Veszprém, Árpád u. 1.
További információ: Szelle Ernő 30/562-0018


2017. június. 26. (hétfő)

08:30 - Mihályháza, Kossuth L. u. 31.
10:00 - Nemesszalók, Rákóczi F. u. 58.
11:00 - Vinár, Rákóczi F. u., a temető mellett
11:40 - Marcalgergelyi, Dózsa Gy. u.10-12.
12:00 - Marcalgergelyi, Hársfa u. 4.
12:20 - Marcalgergelyi, Hársfa u. 34.  
12:40 - Marcalgergelyi, Kossuth L. u. 19.
14:00 - Külsővat, Raffel u.18.
14:20 - Külsővat, Kossuth L. u. 45.
(15:30 - Nyárád Arany J. - Petőfi u. Emlékmű  esetleges)
16:00 - Nagygyimót, Pápai út – Rákóczi F. u. sarokkal szemben
További információ: Szelle Ernő 30/562-0018, Hencz Péter 70/397-3869


2017. június 28. (szerda)

08:00 - Kisberzseny, Széchenyi u. 40.
09:20 - Veszprémgalsa, Dózsa Gy. u. 5.
10:30 - Tüskevár, Kossuth L. u. 18.
11:10 - Somlójenő, Petőfi u. 93.
11:50 - Somlóvásárhely, Táncsics u.12.
12:50 - Devecser, Deák tér 2.
További információ: Szelle Ernő 30/562-0018, Molnár Kadocsa 20/245-9235

Természetesen kisebb időeltérések lehetnek a gyűrűzés körülményeinek alakulása során.

A program beharangozó után rövid tájékoztató és néhány friss kép a fenékpusztai madárgyűrűző és madármentő állomás jelenlegi kis gólyáiról. Különleges hely Fenékpuszta, van egy rozoga elhagyott vasútállomás (mellette vezet be egy gyalogösvény az állomásra)  van egy a IV. századból származó római erődítmény maradvány és egy "ökológiai folyosó" egy madár autópálya a Balaton part szegélyében ,szóval különleges  hely szerintem.A gyűrűző állomáson 12db összesen kb.150 m hosszú hálósor szolgál a madarak befogására.Évente 17000 madárra kerül gyűrű!! Óriási szám  más gyűrűző állomások háló hosszával összevetve!(Sokkal több háló szükséges ennyi madár befogásához). A költési időben nincs gyűrűzés a madarak zavartalan fióka etetése miatt.Nagyon sok érdekességet lehetne írni de most csak kis kedvcsinálónak szántam mert javasolom keressék fel minél többen !! Sérült elárvult madarak mentése nevelése,visszavadítása a másik fő tevékenységük.Jelenleg is jó pár bagoly és gólya fióka is vendégeskedik ideiglenesen itt.A kis gólyák etetéséről készítettem fotókat ,már szép nagyok mostani helyükről hamarosan átkerülnek a "visszavadító röpdébe ahol öreg gólyákkal (sérült) lesznek össze zárva és ha elérkezik az idő elengedik őket.

Költési idő

2017.05.09. 22:39

Sok madárnál javában zajlik a költés ,van ahol már kirepültek az első fiókák és van akik még meg sem kezdték.A léprigóknál már több mint két hete láttam fiókákat kéregetni az erdőben .A fekete rigó fiókák is hallatják erős hangjukat eleséget kérve.A szajkóknál is nagyok a fiókák  és a cinege odúm is kiürült már .Találtam egy kissé szokatlan helyen fészkelő szén cinege családot.Földben lévő eső kivezető csőben találtak helyet és már kirepülés előtti fiókák vannak a fészekben a hangjukból ítélve.Csak nagy zuhé ne jöjjön!! A sarlós fecskék a hideg idő miatt még nincsenek itt teljes létszámban ,tegnap láttam nagyobb, lassan északnak vonuló csapatokat . A dolmányos varjak szerintem nagyon túl szaporodtak,fészekrablók és nem jó ,hogy lépten -nyomon találkozom velük .Néhány hétvégén készült képemen a tolnai táj tavaszi hangulatáról,  a búbos bankák és kuvikok fészkelő helyéül szolgáló hodályról és néhány kép a Balaton, a Külsó-tó és az utótisztító tavak madarairól.

Április végi napok

2017.05.03. 22:28

Vasárnap  délután újra kimentem Vázsonyba ,újabb érkezők,újabb kedves szép madarak !! Rozsdás csukok mezei poszáták hangját lehetett a bokrok között hallani a poszáták már területet foglaltak ,a csukok vonulóban voltak ,de énekeltek  is.Újra láttam a hamvas rétihéja hímet,itt voltak a szürke , pajzsos és réti cankók,4 kanalas 5 böjti réce a tőkések mellett.Legalább 50 kék galamb(nagyon szép madár) sok seregély ,kakukk,fülemüle,sárszalonka, nehéz mindet felsorolni.Képeim a kis énekesekről rozsdás csukokról és mezei poszátáról készültek.

A 332m szintkülönbség, változatos természeti csodák ezekkel tudnám dióhéjban jellemezni ezt az útvonalat.Mezőgazdasági szántók ,legelők,rétek, fás legelők és sűrű erdőkön át vezet a szinte nyílegyenes út fel a Kab-hegyre.A különböző növényi társulások ,kultúrák különböző madárvilágot is rejtenek.Az április végi túrámon sok és sokféle madár került a távcsövem elé . Felsorolásomból remélem nem felejtek ki egyet sem! Mezei pacsirta,sordély,kis poszáta,barátposzáta,bíbic,barna és hamvas rétihéja,egerészölyv,búbos banka,hantmadár,nyaktekercs,nagy fakopáncs,fitiszfüzike,szén,kék,barát cinege,fehér gólya,füsti fecske,őszapó,házi rozsdafarkú,szürke cankó,réti cankó,pajzsos cankó,seregély,szárcsa,tőkés,kanalas réce,kis vöcsök,dolmányos varjú....Biztos kihagytam párat:)) A képek sokszor messziről készültek nem egyszerű becserkészni a madarakat.

Összekötöttem a madarászatot és a túrázást.Letettem a kocsit a Vízvörös -tó mellett és irány a Kinizsi-kilátó Kab-hegy tetőn!! Az első részben a táj és az utamba kerülő növényeket teszem közzé,a következő részben pedig jönnek a madarak. Nagyon sokféle élőhely és sokféle madarat sikerült megfigyelnem.Egyébként a terület eddig ismeretlen volt számomra ,de most már benne van a TOP 5-ben. Nem volt túlzottan meleg,fújt a szél időnként kisebb záporok,a tetőn hófoltok ennyit a időjárási körülményekről.

A természet és a madarak kedvelői számára remek lehetőség ,szakértők segítségével közelről is megfigyelhetőek lesznek a vonuló illetve az itt költő madárfajok !!
 
Tavaszi Madármegfigyelő Nap Várpalota
Időpont: 2017.04.29 (szombat) egész nap

 

Gyülekező: a várpalotai Nagybivalyos horgásztó bejáratánál

(az út melletti lakóépületeknél)

9 órakor

 

"

A 9:30 után érkezők a 20/618-6660-as mobilszám hívásával csatlakozhatnak a programhoz.

 

Program: madárgyűrűzés, spektíves madármegfigyelő séta a tavaknál

 

Madárgyűrűzés helyszíne: az S-2 horgásztó melletti terület (A Várpalotáról Ősibe tartó közútról, az első aszfaltos útnál kell balra lefordulni, és a nyárfasor mellett, egészen az út végén lévő épületig kell bemenni.)

 

További információ: Székely Balázs 20/618-6660 "

Áprilisi napok

2017.04.19. 21:55

Felújítottam  veszprémi odútelepemet.Mezőgazdasági szántó közepén kis gyümölcsösben jórészt mezei verebek által lakott telepről van szó.Cinege vagy más nehezen tud megtelepedni ,mert elűzik a verebek.De talán egyszer ...Nyitható tetejűre készítettem a ládákat majd ellenőrzöm őket.Énekes ,fekete rigó ,seregély a jellemző faj a kertben. A vetésben mezei pacsirták fészkelnek és az egyik mandulafán dolmányos varjú kotlik nem túl nagy örömömre (nagy fészekrabló).                                                                                                                         Rövid kirándulást tettem az egyik kedvenc terepemen a lankás dombokkal erdőkkel körülvett halastavaknál.Itt mindig megáll az idő.Kimegyek ebéd után és csak azt veszem észre ,hogy elkezdett alkonyodni... A tavakon cigányrécék,búbos vöcskök ,bütykös hattyúk ,szárcsák,úszkáltak,a nádasban vízityúk lapult és vidáman szóltak a nádirigók és a nádi tücsökmadarak.Felvettem hangjukat ,nagyon különleges szerkezet van a torkukban:)).                " Egyszerű" ,éneknek nem is nevezném hangját inkább pirregés ami lassan indul de aztán szól hol hangosabban ,hol kicsit halkabban mint egy varrógép.Érdekes nem csak a nagy nádfoltokban találtam,hanem a leégetett nád melletti maradékban zsombékban is.Nagyon nehéz meglátni,mert bujkáló életmódot folytat.A levegőben kis és nagy kócsagok,szürke gémek,fehér és fekete gólya is felbukkant! A területen több barna rétihéja revír is található. Remek légi bemutatókat tartottak ezek a kecses ragadozók.Közben messzire hallatszó ilyenkor használt jellegzetes hangjukat hallatták a végén ,pedig a rét füvén a talajon történt meg a két szerelmes násza.Nagy magasságban közben jöttek mentek a ragadozók sajnos nem mindet tudtam beazonosítani a távolság és a gyors haladás miatt. Egy halászsas viszont bejött az egyik tó fölé és kis ideig leste a halakat szitálva ,de nem sikerült akciót végrehajtania.Bezzeg a kicsit később érkezett  rétisas nem tudom honnét ,de egyszer csak a tó vize fölött volt ,kinyújtotta lábait,karmok előre és már vitte is a halat !! Sajnos kicsit távolabb volt,de azért megpróbáltam lefotózni..A madarakon kívül szarvasok őzek és róka is előkerült a túra során.. A képek az odútelepnél illetve a halastavaknál készültek.

süti beállítások módosítása