December(év) vége

2011.12.28. 20:40

 Ilyenkor lehetne év végi összesítéssel zárni az évet ,de úgy gondolom inkább mai terepi megfigyeléseimmel teszem ezt.Persze még egy balatoni  záró túra hátra van de Varsádon lezárom az idei madarász évet.Borongós enyhe idő volt,a tavak felét jégpáncél borította és a múlt heti havazás nyomai is látszottak még.Az első tavon rengeteg tőkés réce volt 3 károkatona társaságában.A nádszegélyben cinegék,mezei verebek és nádi sármányok keresgéltek.A következő tónál már messziről hallottam a csörgő récék jellegzetes hangját.Ez a tó remek búvó és táplálkozó helyet biztosít a vízi madaraknak.Vannak bedőlt fák,nádcsomók,sásos részek ahol van táplálék és ha kell ellehet rejtőzni.Ragadozók közül ma az egerész ölyvekből láttam 5-öt 6-ot, a réti sasok most nem kerültek szem elé.Az erdőben karvalyok riogatták a kisebb madarakat.A tél egyik jellegzetes madara "nálam" a fenyő rigó.Veszprém és környékén idén még nem nagyon láttam "csacsogó" csapataikat.Ezért is megörültem nekik mert itt bőven voltak az erdős bokros területen.Dél körül értem az  egyik ingoványos bokros részhez,ahol olyan madársokadalmat találtam amit nem is reméltem.A délelőtti táplálkozás után jöttek a madarak inni fürödni a környék pocsolyáihoz.Sajnos túl közel nem tudtam férkőzni  a pancsolóhoz,nagyon éberek és óvatosak a fenyőrigók. Rajtuk kívül kenderikék,erdei és fenyő pintyek,zöldikék,tengelicek,mezei verebek,szajkók.feketerigók,citrom sármányok,seregélyek jöttek felfrissülni.Az előző bejegyzésemben már utaltam a madarak szokására,hogy ahol valamillyen sokadalom van az felkelti a többi madár érdeklődését is.Biztonsági szempontok is közre játszhatnak,több szem többet lát és a szajkók pl. minden gyanús jelre láncban riasztottak, amit a többi madár rögtön lereagált.De ugyanúgy a fák tetejéről a rigók is ezt tették,ismerik egymás jelzéseit.Az egyik riadókor egy rókakoma jelent meg a színen,körül nézett aztán ment tovább. A tavak be ill. ki folyóinál néhány kócsag és szürke gém próbálkozott és egy jégmadarat is láttam az egyik csatorna behajló ágain várni a zsákmányra.Kép nem igazán sikerült és csak néhány madár van rajta de egyet feltöltök illusztráció kedvéért.

Sarki búvár (Gavia arctica)

2011.12.20. 22:57

 Vasárnap délután a kellemes napos időt kihasználva sokan választották a téli Balaton partot egy sétára.Az itt telelő madarak egészen megszokták már az embereket és várják tőlük az eleséget.Megmaradt kenyércsücsök kifli,finom eleség az éhes madaraknak.Ilyenkor a magamfajta madarász nem érzi magát jól mert ennek a műfajnak sokkal inkább jellemzője a csendes embertömeg mentes megfigyelés, de télen a madarak ezt a környezetet részesítik előnyben és muszáj alkalmazkodni.A ritkább madarak is felfigyelnek a nyüzsgésre és kíváncsiságuk,meg persze éhségérzetük partközelbe hozza őket.Így történt ez most is ,a füredi móló köveitől pár méterre táplálkozott egy sarki búvár(Gavia arctica).Volt aki észrevette rajtam kívül is és helyesen határozta meg "nézd apa búvár madár"!Búvár a javából,egész hosszú ideig és mélyre is lebukik ha kell,erős hegyes csőrével kisebb halakat,puhatestűeket zsákmányol.Ilyenkor az úgynevezett nyugalmi ruhás példányokat láthatjuk,ami nem igazán díszes,de a nász ruhájuk nagyon elegáns különleges.A tó befagyásáig lehet találkozni velük ezért az időjárástól is függ az előfordulásuk.Két másik fajuk bukkanhat még fel nálunk,a jeges és az északi búvár.Szerencsére már mindkét fajjal sikerült találkoznom a Balatonon.Néhány képet készítettem de a minőségük sajnos nem a legjobbak (hamar esteledik).

December eleje III.

2011.12.12. 22:00

 A sokévi átlagnak megfelelő az időjárás eddig decemberben,nincsenek kiugró értékek se fel se lefelé sem.Az időjárás jelentést csak azért tettem írásom elejére mert pl. ebből az is következik,hogy a Balaton jégmentes.A vízi élet nagyon jelentős a tó bizonyos pontjain.Van ahol többezres a létszám de van ahol csak kisebb csapatok vannak és persze előfordul,hogy kilométereken át nem látni a vízen semmit.Csak a Csopak és Balatonakarattya közötti területről tudok beszámolni mert ezt a szakaszt jártam be persze ezt is felületesen (nem monitoring jelleggel).Egyedszámban a szárcsa vezet utánuk következik a nagy lilik,,tőkésréce,kárókatona,dankasirály,bukórécék(kerce,kontyos,barát),bütykös hattyú ,búbos vöcsök,kis kárókatona,viharsirály,sárgalábú sirály,  persze nem teljes a lista. Vannak ritka fajok egyesével elszórtan ezért nehéz rájuk bukkanni.Csopakon egy sarki búvárt sikerült megfigyelnem és a sirályok között is felbukkanhat ezüst,vagy akár dolmányos sirály(a déli parton Szemesnél többször is látták!).Ma délután szerencsém volt Akarattyán,a libák pontosan fölöttem húztak be a Balatonra és kb.1 kilométerre le is szálltak nagy hangoskodás közepette.1500-ra saccoltam a több hullámban érkező madarak számát.Készítettem pár képet de nehéz visszaadni a hangulatát. 

Az etetők forgalma átlagos,folyamatosan jönnek az éhes madarak. Kicsit kibővült a fajok száma : megjelentek az első meggyvágók tengelicek, erdei szürkebegy is színesíti az amúgy is színes csapatot .A vörösbegyek néha énekelnek is a napos időben!Minden etetőmnél van barát cinege , ha csak egy pár is .Ezt azért említem mert a korábbi teleken nem volt elmondható általánosságban.Fenyves cinege a munkahelyemen van,de Füreden pl.eddig még nem láttam(tavaly kitartott végig a kertben).Valószínű az első hó majd betereli a madarakat de még nyugodtan várhat egy kicsit Karácsonyig mondjuk:))              A képek: decemberi hangulatok,a vadlibák behúzása,hatalmas szárcsa csapat (homályos mert kilométernyi volt a távolság)

Sirályok Füreden

2011.11.21. 22:08

 Remek  program a vízi madarak etetése a téli Balatonon.Ilyenkor kevésbé félénkek a madarak egészen közelről lehet őket megfigyelni,fotózni.Természetesen egy jó fényképezőgép elengedhetetlen az igazán jó képek készítéséhez(majd egyszer az is lesz remélem).A fényviszonyok a ködös párás időben nem kedveznek a fotósoknak,de ennek is meg van a hangulata szerintem.Szerencsére Füreden sokan kijönnek etetni  ezért a madarak itt maradnak és a part közelében töltik a telet.A hattyúk közül most kevesebb van a szokottnál csak egy családot láttam a hétvégén a sétánynál.Átnézve Tihanyból viszont a déli parton Szántódnál rengeteg a bütykös hattyú.Érdekes ősszel meg itt voltak jóval 100 fölötti létszámmal.Tőkés récék és dankasirályok vannak szép számmal,egy sirálynak sikerült leolvasnom a gyűrűjét,Horvátországban jelölték 9 hónappal ezelőtt innét 197km-re.Vannak a parttól távolabb bukó récék főként kercék,de nem nagy csapatokban (20-25).Vihar és sárgalábú sirály is próbál falatokat szerezni ,de inkább a dankáktól próbálják elvenni erőszakos üldözésekkel .Palóznakon a szokott helyükön közel ezer károkatona tanyázik megszámolni szinte lehetetlen őket mert a levegőben is folyamatos az érkezés indulás.Mint egy forgalmas repülőtér egymás után érkeznek vonalban a csapatok minden irányból és indulnak is Tihany vagy Kenese felé.A fákon és a parton szintén szárítkoznak csapatosan kis és nagy kárókatonák egyaránt.Ez a kavalkád odavonz nagy sirályokat is hátha jut nekik is valami. Néhány kép a kéregető dankákról.Volt köztük egy kicsit kakukktojás mert teljesen fekete volt a feje és a csőre is, a lábát nem láttam .

Cinegék

2011.11.16. 21:54

 A munkahelyi etetőmnél nagyon élénk a forgalom .Szinte egész nap jönnek a kosztosok,hol többen ,hol kevesebben.A búbos cinege is megvan ,de ő az átlagnál kevesebbszer látogatott ide az elmúlt napokban.Úgy gondolom kisebb csapatokban járják a környék madarai az erdőt és néha eltávolodnak akár több száz méterre is vagy még messzebbre később újra erre jönnek.A széncinkék vannak a legtöbben utána a fenyves,a barát és a kék cinege következik, a búbos zárja a listát.A parkoló bogyós bokrain néha 10 léprigó is csemegézik  a bőséges kínálatból.Jellegzetes kerepelő hangjukat többször hallani amint kommunikálnak egymással.(A hétvégén Villány -Siklós környékén jártam és a csodálatos Szársomlyó tövében több száz fenyőrigót láttam portyázni a szőlő ültetvények felett.Itt  Veszprémben még nem láttam a szezonban.)Az etetőhöz visszatérve: néha szajkó, erdei pinty is megjelenik és ma egy termetes fekete harkály is átrepült a terület felett.Remek madarász hely!  Végül két kép a Szársomlyóról:

Búbos cinege

2011.11.08. 21:41

 Az időjárás hidegebbre fordultával elkezdtem a madarak téli etetését.A összes etetőt még nem töltöttem fel,egyenlőre kettő üzemel.Egyik itthon,a másik a munkahelyemen .Természetesen úgy helyeztem el,hogy jól megfigyelhessem a környékbeli fenyvesből érkező  madarakat.Hamarosan felfedezték a cinegék a finom csemegét és naponta többször is meglátogatják.Szén cinege,barát és kék cinege jön a legtöbbször,de megjelennek néha fenyves cinegék is.Ma nagy örömömre új vendég érkezett egy búbos cinege személyében!(Persze nem egész nap az etetőt kémlelem azért a munkának is haladnia kell.)Ő nem repül be az etetőre,hanem a földről kapkodja össze a lehullott magokat.Nagyon fürge  határozott egyéniség.Rögtön elzavarja a többi madarat amikor érkezik az újabb ennivalóért.Próbáltam lefotózni,de olyan gyors,hogy egyetlen éles képet sem sikerült készítenem róla.Dokumentáló jelleggel azért töltök fel néhányat,de remélem lesz majd jó is!

Novemberi képek

2011.10.31. 19:54

 Novemberi képek Tihany környékéről: 1.2. Gödrös 3.elment a komp 4.5.őszi színek a sajkodi kápolnánál 6.őszi őszapó

Ajánló

2011.10.30. 21:27

" Ketten egy fészekben" Sajnos csak utólag tudom ajánlani ezt a 2009-ben készült magyar ismeretterjesztő filmet.Tegnap (okt.29.)-én az m2 tűzte műsorára elég késői időpontban,valószínű ennek következtében elég kevesen is látták.Én véletlenül kattintottam ide és szerencsére az elejétől végéig láttam.A film rövid tartalma:

 "A kék vércse és a vetési varjú furcsa páros. Látszólag semmi közös nincs bennük, a vércséknek azonban nagy szükségük van a varjakra, mivel tojásaikat évezredek óta a varjútelepek elhagyott fészkeibe rakják. A furcsa páros életét a közelmúltban megzavarta az ember. Termése védelmében háborút indított a varjú ellen, és akaratán kívül súlyos csapást mért a fokozottan védett kék vércsékre. A film a "békeidő" beköszönte után mutatja be a vércsék, varjak és a kialakult helyzet jóvátételén dolgozó természetvédők kapcsolatát."

 Nagyon jól tudom milyen óvatosak gyanakvóak a madarak főleg a költőhely közelében ezért is értékelendő az a nem könnyű munka,hogy filmre vették a kékvércsék életét a tavaszi érkezésüktől az őszi útra kelésükig.Bemutatták a természetvédelem fontosságát olyan szempontból is,hogy amit az ember sokszor meggondolatlanul a természet ellen cselekszik azt csak óriási erőfeszítéssel elhivatottsággal és persze pénzügyi támogatással lehet évek megfeszített munkájával helyre állítani.Talán sikerül is mert szerencsére újra emelkedik a költő vércsék száma a Kárpát -medencében.Erre felénk a Dunántúlon már nem fészkel, csak vonulási időben lehet velük találkozni.Nekem Tihanyban a Külső-tó környékén volt szerencsém eddig egyszer látni egy hímet.Sólyom-féle nagyon jól repül,tápláléka jelentős részét a levegőben szerzi (sáskák,szitakötők,szöcskék),de szereti nagyon a kis rágcsálókat is.Legfőbb ellensége az emberen kívül a hideg csapadékos nyár.Ilyenkor nehéz a táplálékszerzés nem repülnek a rovarok,elázik a tolluk stb.Szóval nagyon hasznos tudnivalókkal látja el a nézőket a film és szépek a pusztáról készült hangulat képek,napkelték és naplementék,kis boci születése. Az ajánló végére rövid jelentés  a kertből:A rozsdák kitartanak 8-an voltak egyik reggel a kertben!Vannak még bogyók és a jó idő miatt rovarokat is tudnak fogni, sokszor a levegőből kapkodják el a zsákmányt.Végre darvak is tiszteletüket tették fölöttünk,hangos "krúgatással"(ez a szakkifejezése)repültek kb.130-an nem túl magasan nyugati irányba egyik nap alkonyatkor.Egy-egy csapatot minden évben sikerül megfigyelni a város felett.Az ősz egyik leglátványosabb mozzanata madarász szemszögből!

Sintér-domb

2011.10.23. 18:26

 A tegnapi kellemes őszi idő mára  borongós szitálósra váltott.Rövid sétát tettem tegnap Alsóörsön, ma pedig a Séd-völgyben.A két nap különböző hangulatát képeken is megörökítettem.A Balatonon szép nagy szárcsa csapatokat láttam,többszázas létszámmal.A kormoránok egyenlőre messze vannak létszámban a tavalyihoz képest,de azért sokfelé látni őket vonalban közlekedni a víz felett.Halászatukat nagy sirályok kísérik figyelemmel,hátha akad valami nekik is.Kilétüket a nagy távolság miatt nehéz megállapítani.Valószínű sárgalábúak de lehet esetleg ritkább faj is közöttük.A bukórécéket nem láttam még és búvár-félék sem kerültek szem elé.                                                                                       Ma délután a Séd-parton néztem körül.Hegyi billegetők,tőkés récék,jégmadár a mai vízi lista.A bokrok között sok vörösbegy énekelgetett,összességében pedig kevés madár volt .A viadukttól a honvédségi területtel bezárólag helyi védettségű területté nyilvánítottak egy 2,7ha-os jórészt sziklás domboldalt.Ma vettem észre a táblát ami jelzi ezt és van egy tájékoztató tábla is.Felsorolják rajta az ott élő növény és állat fajokat,köztük a madarakat is.Sintér-dombnak hívják,nagyon jó hogy létrejött a védettség de szerintem nagyobb területet is bevonhattak volna.Valószínű sok jogi meg egyéb hercehurcával jár,meg a turizmus fejlesztése is előrébb való. Képek:1.2 balatoni hangulatok,,3.szárítkozó karvaly a Benedek-hegyen,,4.5.6.7.8 a komor sziklák őszi színezői,9. tájékoztató tábla

Október eleje

2011.10.09. 21:01

 Rövid helyzet jelentés a Séd partjáról.Többször fogok most már kilátogatni blogom névadó helyére a Séd-völgybe.A tél közeledtével ill. a hidegebb időjárás beköszöntével kevesebb ember látogatja majd a területet és nyugodtabban lehet szemrevételezni a környék élővilágát.Pénteken jártam a felújított püspöki pihenő melletti szakaszon.Van egy kis öböl a területen ahol nem folyik a víz és elég sekély is.Kedvenc helye a tőkés récéknek most is volt 8-10 (szépen felszaporodott a réce állomány a Séden,sokszor látom kisebb csapataikat mikor esténként húznak ki  táplálkozni ).Most egy erdei cankó is szedegetett a parti szegélyen és kicsit arrébb hegyi billegetők kergetőztek.Eredményes reggeli séta volt.Másnap a kertünk és kicsit tágabb környéke szolgált látnivalóval.Legalább 10 vagy még több házi rozsda szállta meg a területet és kergetőzött vadászgatott ill. a maradék bogyóféléket eszegette,barátposzátákkal osztozva a termésen.Egy varsádi madarászat is belefért még a hétvége programjába.Az időjárás őszire fordult,a korábbi napok hetek kellemes melegét 10ºC  szeles borús idő váltotta fel.Ez persze nem akadályozhat a madár megfigyelésben,de amikor már csöpög a távcsőről az esővíz az nem olyan jó.Pont mikor a mai nap egyik ritkán szem elé kerülő faját egy sárszalonkát figyeltem akkor esett a legjobban! Sebaj de sikerült.Az egyik tó leeresztő csatornájában először egy hegyi billegetőt vettem észre és ahogy pásztáztam a vizet egyszer csak egy hosszú csőr illetve a tulajdonosa egy lapuló szalonka bukkant elő.Nagyon jó a rejtő színe teljesen beolvadt az aljnövényzetbe.Engem figyelt és csak akkor surrant odébb mikor egy pillanatra elfordultam.Nem ment messze de aztán fél perc múlva felreppent,leírt egy kis kört és közel a zsiliphez leszállt.Az eső miatt nem tudtam folytatni a figyelését.A mai nap látott fajai:     Réti sas 5(pld.) Kis kárókatona 4, Fekete harkály 1, Egerész ölyv 7,Tőkés réce 400kb.Szárcsa 50kb.Nagy őrgébics 2,Szürke gém 3,Kárókatona 3,Dankasirály 10,Holló 24,voltak cinege és pinty félék, szajkók mindet nem sorolom.A szajkók egyébként nagyon szorgalmasan hordták téli raktáraikba az eleséget.

 Rövid helyzetjelentés a környék madarairól:A molnárfecskék útra keltek, ma este csak 3 kósza példányt láttam a kertből.Nem lehet őket megtéveszteni a jó idővel! Ők kódolva vannak és most jelzett a biológiai óra,itt az idő az indulásra.De az is lehet ok,hogy valóban elhúzódott a költés,mindenesetre ezt remekül kisakkozták a fecskéink.Szombaton kicsit terepen is voltam .Jelentős számú madarat láttam.Hatalmas seregély "felhők",vonuló füstik alkották gerincét a megfigyeléseimnek.Szerencsére láttam ritkábban előkerülő fajokat is,pl: kerti rozsdafarkút és egy tövisszúró gébicset (ilyentájt már ritkának számít).A seregélyekre visszatérve,nagyon különleges élmény a közelükbe férkőzni.Amikor kb.3000 madár száll le köréd a nádasba inni,fürödni tőled pár méterre,közben" mondják a magukét" majd hangos robajjal felrebbennek hihetetlen.Mindent egyszerre csinálnak,nincs egy ütközés,nincs össze-vissza,mindenki együtt mozog leginkább a szardínia rajokhoz tudnám hasonlítani ezt az összehangolt cselekvést.A bogyó evés mellett sok időt töltöttek a levegőben,szinte fecske módjára rovarászással vagy a szántó traktor által kifordított csemegék keregélésével.Rengeteg dolgot lehetne írni róluk,egyszer sor kerül rá.(Persze a szőlős gazdák kicsit más szemmel nézik ezeket a vidám madarakat mint én,a finom édes szőlőnek nehéz ellenállni).Vasárnap reggel csak a komposztálandó konyha maradékot vittem a kertbe,de ott ragadtam mert régen volt ennyi madár a környéken.Ették a vadszőlőt,a bodzát,jöttek az itatóra,gyommagokat szedegettek,veszekedtek stb.vagyis életvoltakertben.A látott fajok:vörösbegy,kék és széncinege,zöldike,tengelic,csicsörke,házi rozsdafarkú,barátposzáta,kis poszáta,balkáni fakopáncs,mezei veréb,füsti és molnárfecske,fekete és énekes rigó,füzikék,szép lista! 

 Az Európai Madármegfigyelő Napok (EMN) programot a madártani szervezetek világszövetsége, a BirdLife International indította útjára 1992-ben. Az október első hétvégéjére meghirdetett rendezvény egyrészt európai szintű információgyűjtést tesz lehetővé az őszi madárvonulásról, másfelől az ingyenes országos eseményekkel sokakat szólíthatunk meg és csábíthatunk ki a szabadba. A program magyarországi koordinátora a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME), mint a BirdLife International hazai képviselője.

 

A program helyszíneket megyénkénti betűrendes felsorolásban találják meg az alábbiakban, a listát a beérkező új információkkal folyamatosan frissítjük (lásd a fenti dátumot). Kérjük, olvassák el figyelmesen az egyes helyszínek tájékoztatóit, és ha szükséges vegyék fel a kapcsolatot a megadott szervezővel további információkért. Köszönjük, és jó madarászást kívánunk!

A Mit vigyek magammal?, Hogyan öltözzek?, és egyéb kérdésekre a válaszokat megtalálja itt >>

 

Az akció egyben verseny is az európai államok között.  A játékban a helyszínek, a résztvevők, és a látott madarak száma alapján értékelik a résztvevő országokat, a legmagasabb számokat elérők nyernek! Magyarország az utóbbi években mindig az első három helyezett között szerepelt.

A megfigyelési eredményeket az MME központi e-mail címére, telefon (06-1/275-6247) vagy fax számára (06-1/275-6267) várjuk, vasárnap délután 4 óráig. A beküldött részvételi és megfigyelési adatokat kollégáink összesítik, majd továbbítják a koordinációs központba, aminek évről-évre más nemzet ad otthont.

Akkor is részt vehet a madármegfigyelésben, ha nem kíván szervezett túrához csatlakozni. Számlálja meg kertje madarait, sétáljon a közeli parkban és erdőben barátaival, családtagjaival, és juttassa el hozzánk észlelési eredményeit, így egyéni részvételével is hozzájárulhat Magyarország sikeres részvételéhez!

Veszprém megye

Helyszín: Nórápi-halastó
Időpont: október 01. szombat, 9.00
Találkozó
: Pápa, Tesco parkoló 9.00 órakor (vagy később a nap folyamán a helyszínen)
Program: madármegfigyelés
További információ: Hencz Péter 20/481-6390
 vagy 70/397-3869, email cím:
pkte06@gmail.com Szervező: a Pápa és Környéke Természetvédelmi Egyesület.


Helyszín: Várpalota, Bányatavak - ülepítő tó részen
I
dőpont: október 1. (9.00 óra)
Találkozó: Nagybivalyos-horgásztó bejárata előtt
Program: madárgyűrűzéssel, teleszkópos és látcsöves megfigyelés
További információ: Szelle Ernő, 30/ 562-0018; 
Somogyi Balázs, 30/9746069

 

Kis fecske

2011.09.22. 23:26

 Augusztus 07.-én kelt bejegyzésemben írtam a varsádi fecskékről.Az egyik molnárfecske pár akkor kotlott a tojásokon.Ennél a fajnál ez két hét a kirepülésük pedig ezután négy héttel történik.Ez 6 hét és a kis fecskék a napokban ki is repültek egy kivételével.Az utolsót szorgalmasan etetik a szülők és ha ilyen kedvező marad az időjárás útra kelhet ő is a többiekkel.Szorítunk neki!! Veszprémben kicsit már fogyatkoznak a csapatok,de esténként még kb.40-50 példányt látni a Vár felett. Megszámolni pontosan nehéz őket mert állandóan cikáznak,kergetőznek és magasan vannak.Az idei őszön bodzánál is és vadgesztenyénél is megfigyeltem virágzást. Jól mutat a tüskés gesztenye termés,mellette pedig a virágzó ág.

 Csak röviden szeretnék a fecskékről írni pár sort.A veszprémi belvárosi, Egry-lakótelepi és Volán-telep környéki kolóniák még itt vannak.Alkonyatkor megtelik velük a légtér az említett területek felett.Aludni hova járnak az ma sem derült ki .Szerencsére az időjárás kedvező számukra.25°C fok feletti hőmérsékletek voltak egész szeptember közepéig azaz máig.Repülő rovar van bőven,táplálékban nincs hiány.Madarászni nincs nagyon időm így csak ezekről a megfigyelésimről tudok beszámolni.A kis fényképezőgépem is felmondta a szolgálatot,remélem azért még javítható.A barátposzáták és a rozsdafarkú hímek továbbra is szép énekükkel örvendeztetnek meg reggelente. A szomszédunkban van egy kisebb elhanyagolt gazos terület,néhány napja felfedezték maguknak a csicsörkék.Először ketten voltak aztán lassan felszaporodtak 10-es csapatra.Kellemes "csicsörgésük" szintén vidám jelenség.A bodzák termése a környéken  lefogy ,ezért valószínű az ezzel táplálkozó madárkák új helyeket keresnek.Közben már a téli madár etetésre is készülődök.Etető felújítás,szotyi beszerzés ezek az aktuális feladatok a kertben.

Élet a kertben (szeptember)

2011.09.07. 22:14

 Rövid helyzetjelentést szeretnék adni a kertünk madarairól.Köztes állapot van ilyenkor,mert a költözők már indulnak dél felé és az északi vendégek még nincsenek itt.A barátposzáták a fekete rigókkal és a házi rozsdákkal a bodza bokrok termésének dézsmálásával töltik napjukat.Jobbára csendben vannak csak riasztó csettegésük árulja el jelenlétüket.Azért néha még dalolnak reggel és este felé a rozsdafarkú hímek,sőt egyik délután barátposzátát is hallottam csendesen,de annál szebben énekelni.Este sötétedés előtt a fekete rigók az énekes rigókkal és egymással veszekedve vezényszóra elindulnak az alvó helyükre.Azért írom ,hogy vezényszóra,mert egyszerre mindenfelől elkezdenek gyülekezni és sorban repülnek át a kert felett egyik fáról a másikra.A végállomás nem tudom holvan,valahol a közelben.Az itatóra rendszeresen járnak csicsörkék,zöldikék,tengelicek,verebek,örvös galamb és balkáni gerle is.A balkáni fakopáncsok vidáman törik a mandulát.A légtérben egymás után érkeznek a vonuló fecske csapatok.Füsti és molnár fecskék homogén ill. vegyes csapatai.Ma este kicsit kiültem szemre vételezni a pontos fecske helyzetet mármint a környék madarairól.Alkonyatkor megérkeztek valahonnét, mert addig nem sok mindent láttam.A környéken 100-as csapat kergette a rovarokat a levegőben.Egészen sötétedésig 19h30-ig itt mozogtak nem mentek tovább dél felé ezért azt gondolom,hogy a helyi molnár fecskék nagy része még itt van,még ha napközben kóborolnak is a környéken.Ami persze amúgy is szokásuk...Azt sem zárom ki,hogy még esetleg etetnek is,de de a 99,8% már biztos kirepült de még a környéken gyakorolják a repülést.Sikerült felfedeznem egy sarlós fecskét is magasan kicsit távolabb a többiektől,néhány percig láttam aztán eltűnt és több példányt nem is tudtam megpillantani.Pár napja Csopakon is láttam kettőt egy molnár csapattal. Néhány lemaradó példány néha hozzá csapódik más fecskékhez ez nem ritka jelenség.

Varsádon X.

2011.08.07. 21:25

 Elkezdődött a madarak őszi vonulása.Rendkívül szélsőséges nyári időjárás jellemzi az idei nyarat.Először nagy meleg szárazság utána csapadékos hűvös ráadásul tartósan hűvös volt júliusban.Sokat nem volt alkalmam madarászni csak a környezetemben élőket tudtam figyelni.A rossz idő ellenére a "nagy túlélők",(itt magamat idézem)a fecskék aránylag jó évet zárhatnak költési szempontból.A megfigyelésem a Balaton térségére ill.Tolna megye tájaira vonatkozik.Varsádon nálunk még ma is 3 fészekalj molnár és 1 fészekalj füstifecske fiókát etetnek a szüleik.A korábban kirepült fiatalok a környéket járják nagy csapatokban.Érdekességként említem az egyik tócsánál sárgyűjtő példányokat láttam sőt párzó molnárfecskéket is!Kicsit elkésettnek gondolom de lehet csak megszokásból ügyködtek,nem hinném hogy költésbe kezdenének most.Ahol még tartanak állatokat van sok légy és egyéb repülő rovar.Nagy kedvenceim a sarlósok már útra keltek Veszprémből.Idén relativ korán eltűntek,már augusztus első napjaiban.Remélem sikeres volt a költés de van halvány gyanúm,hogy néhány késői költés meghiúsult.Ma Csopakon láttam nagy vonuló csapatokat,de Veszprém felett már napok óta nincs egy sem.A július eleji kánikulában az állatkerti vizesároknál oltották szomjukat a többi fecskével együtt,persze annyi különbséggel,hogy ők kb.90km/h órás sebességgel érkeztek tátott csőrrel a vízhez éppen csak hozzáérve.Nagyszerű látvány volt a sarlósok vízi bemutatója,ritkán kerülnek ilyen alacsonyra és ilyen közel. Hallani lehetett a levegő sistergését.Az én gépemmel ezt képtelenség megörökíteni de a próbálkozásomat feltöltöm a végére.A varsádi tavon sárgarigó is alkalmazta ezt a repülés közbeni ivási technikát de lehet,hogy rovart kapott fel a vízről ezt nem tudtam kideríteni csak ennél a fajnál most láttam először.Bezzeg a fattyúszerkők ők csapatostól vadásztak ezzel a módszerrel nem mindig csapnak a vízbe,van hogy csak felcsippentik a felszínről a rovarokat.Voltak küszvágó csérek és kormos szerkők is a tavakon.A rétisasok szépen szaporodtak velük is lehet találkozni a tavak környékén bármikor.Nagyon szépek a kis kócsagok,aranyosak a cigányréce fiókák,vannak szárcsák és búbos vöcskök is szépen.Sikerült többször látnom üstökös gémet is biztosan itt fészkelő példány volt.Néhány fekete gólya is előkerült bakcsók és szürke gémek társaságában.A nádasban kis kárókatonák szárítkoztak  itt-ott korábban nem volt jellemző errefelé.A légtérben kabasólyom riogatta a fecskéket.Ilyenkor a frissen kirepült fecske fiókák közül szerzi zsákmánya java részét.A tavak környékén nagyon szépszámú tövisszúró gébicset láttam zömében fiatalokat de még itt vannak az öreg hímek is.(Szerencsére Füreden is sikeresen költöttek a szokott helyükön ők sem kezdték meg a vonulást de már hamarosan indulnak szerintem.)Tőkés réce sok volt és egy hattyú párt is láttam.Szóval ez egy igazi paradicsom a madaraknak itt Varsádon ha sikerül az őszi eresztésekre eljönni biztos lesznek még jó parti fajok.                                        A mai képek kisebb sorozatokból állnak össze: 

 1.éhes füsti fiókák                                                                                                                    2.varsádi tavak                                                                                                                          3.gemenci hangulatok                                                                                                              4.szomjas sarlósok                                                                                                    5.bikali kastélyszálló park tájékoztató tábla

Tolnában

2011.06.26. 22:45

 Rövid képriportot készítettem a kedves és hűséges madarainkról.A képek Varsádon és Belecskán készültek 1 héttel ezelőtt.Azóta már a fecskéknél kirepült az első fészekalj (lassan gólyáéknál is).A molnár és füsti fecskék akkor kezdték a második,vagy pót költésüket.Készítettem képet az egyik épülő fészekről ,meg lehet számolni hány sárcsomó szükséges egy sorhoz és beszorozni a sorok számával!Ha lesz időm rá egyszer megszámolom.Mindig megtalálják a sár lelőhelyet,jelen esetben a szomszéd csatorna kifolyóját.Tolnában többször volt csapadék és ezért szép dús a vegetáció így június derekán,a tavak körüli képekkel mutatom ezt meg:

Június eleje

2011.06.11. 18:08

 Sajnos kicsit elhanyagoltam újabban az írást de meg próbálom behozni a lemaradásom.A legörvendetesebb dolog,hogy Veszprém stabil költőhelyévé vált a sarlós fecskéknek.A belvárosban több helyen,a lakótelepek magas házain emelkedő,de legalábbis stabil a faj állománya városunkban.A Vár környékéről  tudok a leghitelesebben beszámolni mivel ezt a területet naponta megfigyelem.Néha elgondolkodom ,az emberek tudnak-e egyáltalán ennek a fecske fajnak a létezéséről.Tudják-e milyen különleges madarak húznak alkonyatkor hangos sivítással a Séd-völgy felett.Kicsit néhány ember számára még talán zavaró is ez a vidám kergetőző csapat.Azt meg aztán,hogy távcsővel a kezében néha órákon át képes valaki őket megfigyelni ,biztos furcsa figurának találnák.Pedig van ilyen ember ,pl. én ha nem is órákon át, de ha tehetem sokáig gyönyörködök főleg alkonyattól néha sötétedésig.Ilyenkor júniusban este 9 után is száguldoznak még a lemenő nap halványodó fényében.Bőséges a táplálék többféle rovar rajzott néha hatalmas felhőkben az elmúlt napokban.A meleg légáramlatokkal magasra akár 100 vagy több száz méteres magasságig feljutnak ezek a szúnyog ,tetű és egyéb más rajzó rovarfélék.Különböző szintjei vannak a légtérnek.A madarak különböző szintjeit használják ennek a végtelennek mondható térnek.Ezen belül mikor  melyik szintet veszik igénybe?Értem ezalatt a táplálkozás,az egyszerű helyváltoztatás és a nagy vándorútra használt légi pályát.A sarlósok teljes volumenét kihasználják ,a fák szintjétől kezdve a hihetetlennek tűnő 2-3 kilométeres magasságig vagy még magasabbra.Volt,hogy véletlenül láttam meg a fecskéket (itt most a molnár fecskéket is említeném mert ők sem maradnak el a magassági rekorderektől).Egy felköröző ragadózót figyeltem ( a fecskék is mondtak neki néhány keresetlen szót körülötte csapongva)akkor lettem figyelmes,hogy még jóval felettük is voltak vidáman cikázó vadászó fecskék.Őket szabad szemmel már nem lehetett látni,sőt távcsővel is kicsik voltak.De!Volt felettük még egy sáv  ahol mozdulatlan szárnnyal vitorlázott valami!Sajnos nem tudtam meghatározni a távolság miatt,lehetett nagy sirály,kígyászölyv nem sikerült megállapítani.Összegezve:a madarak hihetetlen képességeiről életükről szerintem még vannak titkok amik lehet,hogy sosem lesznek megfejtve.A sarlós fecskék nagyon társaság kedvelőek de mint minden társasan élő állat balhéznak szívesen .Mindig van egy kis csetepaté ,rendre utasítás szerelmeskedés stb.Ilyenkor megy a sivítozás vonatozás,kergetőzés.Ha más madár a közelbe jön biztos kicsit megijed tőlük,volt már,hogy 4-5 méterre suhogott el mellettem el a visító csapat még én is behúztam a nyakam.Egy dolog piszkálja még a fantáziámat a madarunk életkora!Állítólag 20 évig  is élnek ,de akkor az idősebb madarak is ilyen virgoncak? Mert látszatra semmi különbség nincs se mozgásban se semmiben a fiataloktól .Szóval az idősebb egyedek egyszer csak elpusztulnak .( Ezen még majd dolgozom.)Most kezdődött a költés remélem sikeres lesz.Néhány kép a naplementéről és egy Veszprém közeli tóról ahol gulipán, bütykös ásólúd,gólyatöcs és kis lile is költ!!! Plussz egy harcos a kertünkből!

Élet a kertben (május)

2011.05.16. 21:56

Változékony hűvös,de csapadékmentes tavaszunk van idén.Ez az idő nem kedvez sem a mezőgazdaságnak sem a madárvilágnak meg persze nekünk embereknek sem.Egy héttel ezelött erős fagy aztán kis felmelegedés utána hideg, erős széllel nem túl kellemes.Tavaly ilyenkor szinte ítéletidőre emlékeztető viharok voltak,szerencsére azért ennyire durva nem volt most.Jártam a Veszprém környéki odú telepemnél egyik nap.Van amelyikből már kirepültek van ahol még bent vannak a mezei veréb fiókák.Fürjet egyet sem hallottam,tövisszúró gébicset még nem láttam, kicsit lehangoló a helyzet .Seregélyeket látni többfelé, énekes rigók is szépen szaporodnak.Füreden a kis poszáta tartja a területét körbe énekeli naponta többször is.A bokrok alól rigó fiókák hallatják erős követelőző táplálékkérő hangjukat,hallani a széncinegék és a csicsörke fiatalokat szintén a környékről.Itthon a kertben új élőlénnyel gazdagodott a lista:egy réz sikló személyében.Kicsit meglepődtem amikor megláttam és nem igazán mutatott félelmet,sőt még oda is kapott a felé nyújtott ágra.Betereltem egy vödörbe lefotóztam és kicsit távolabb elengedtem.A fényképek alapján azonosítottam be ezt a kb.50-70 cm-es siklót.Fő tápláléka a gyíkok,(ezek vannak nálunk bőven a fal repedésekben) rovarok.Állítólag szelidíthető én inkább nem próbálkoznék vele meg amúgy védett faj!A madár világ volt már nagyobb létszámú de ez most ilyen év.Molnár fecske nagyon kevés van Veszprémben (Csopakon szerencsére láttam fent a faluban népesebb csapatokat),sarlósok vannak de egy kicsit lehetnének többen ők is.Ha melegszik az idő talán megjönnek.Ma este az ittlévők alkonyati légi bemutatóját figyeltem nagy élvezettel.Lendületes üldözések,elképesztő fordulók tarkították a repülésüket.Jól kivehetően együtt voltak a párok,de előfordult ,hogy harmadik madár is beszállt aztán egy idő után nem lehetett tudni ki-kivel van.Egészen alacsonyra is lerepültek csak úgy sistergett körülöttük a levegő,utána lendületből vissza a magasba.Ez nem táplálkozó repülés volt,hanem udvarlás.A szakirodalom szerint a párzás is a levegőben történik.Szerettem volna tanúja lenni ,történtek is együtt repülések de olyan rövid ideig tartottak,hogy szerintem csak a bemelegítés lehetett,de az is lehet hogy ennyi.Holnap újra kiülök estefelé a kertbe!Ahogy sötétedett lassan elbújtak gondolom a leendő fészek,környékén.Teljes sebességgel érkeztek fentről, fékezés és már be is bújtak az épület réseibe,jelen esetben egy irodaház ablakai alatt találtak megfelelő helyet.Valószínű a tavalyi helyeket foglalják el.Figyelemmel kísérem rövid nyári itt létüket! Mai képek :1.,2.,a rézsikló 3 Kerekedi- öböl szürke marhákkal meg vitorlákkal

Szerelmes kakukkok

2011.05.09. 22:31

 Május eleje a hazai madárvilág jó néhány faja számára a párválasztás fészekrakás ideje.A vonuló énekes madarak,a sirályok,csérek és inkább nem is sorolom annyian vannak, mind ilyenkor kezdik a költést.A címben szereplő kakukk is ez idő tájt keresi legintenzívebben párját.Persze az időpont földrajzilag észak felé haladva változhat arrafelé kicsit későbbre tehető,délre viszont korábbra.A hétvégén Tolnában jártam ,ezen a vidéken én úgy érzékeltem most volt a legintenzívebb.A varsádi halastavak kisebbik felét jártam be és sok kakukkot láttam de még inkább hallottam a tavak körüli erdőkben.Szerencsére szombaton kellemes igazi madarász idő volt szemben a vasárnapi csapadékos szeles kellemetlen időjárással.Az első tavon szép idilli kép fogadott a vízen búbos vöcskök,tőkés récék cigány récék úszkáltak,a vízből kiálló fákon karókon szürke gémek ácsorogak nagy kócsagok társaságában,plussz néhány bakcsó.A levegőből küszvágó csérek csaptak le időnként kis halakra nagyon pontos célzással.A cigány récék kisebb csapatokat alkotva mutatták be kergetőzve,repülési trükkjeiket.Igazán szép madarak,repülés közben jól látható fehér szárny csíkjukkal.Szerencsére itt stabilnak mondható az állományuk.Lehet esetleg szidni a halgazdálkodással foglalkozó tavak gazdáit de úgy gondolom,hogy ha betartják a környezettel,a természettel kapcsolatos elvárásokat sok fajnak otthont adnak ezzel a tevékenységgel.A nádirigók,a különféle nádiposzáták énekét lehetett hallani végig a tavakat szegélyező nádasokból.Nagy élmény volt a barna rétihéják nász repülése amint nagy magasságból gyors zuhanással repült a tojó felé a hím madár közben egyedi hangján kiáltozott.Rövid (2km-es )szakaszon több párral is találkoztam,az egyiknél a fészeképítést is megtudtam figyelni.A tojó hordta a fészekanyagot hol a csőrében ,hol a karmai között,a hím is végig a közelben tartózkodott.Kicsit elkalandoztam a hős kakukkjainktól akik mindenhol ott voltak szombaton a tavak környékén.Ez nem véletlen,mert a nádi énekes madarak a fő áldozatai a kakukk, különleges "nem fészkelési" szokásának.Dajka madárnak hívják a kakukk fiókák nevelőit,mert a kakukk nem rak fészket,nem kotlik,hanem más madárral végezteti el ezt a felelősség teli feladatot!A jelenleg zajló időszakban a hímek azzal töltik az időt,hogy lesik a tojókat ha meglátnak egyet rögtön utána erednek és erőteljes kakukkolásba kezdenek a hölgy közelében.Néha annyira izgulnak még dadognak is dupláznak  azt mondják:kaka-kukk.Ha sikerül a közelükbe kerülni lehet hallani más hangot is,olyan zsörtölődő féle mélyebb hangot csak úgy a "foga" közül .Ezt inkább akkor hallottam amikor közelebb repült a tojóhoz.A hímnek van egy tipikus tartása,amikor leszáll mondjuk egy ágra,vagy vezetékre szárnyait leereszti a farkát meg felcsapja  kicsit fekete rigóra emlékeztetően.A kakukk hangja,akár csak a fülemüle megihletett néhány zeneszerzőt és írtak róla zeneműveket, dalokat.Lehetne sokat írni a kakukkfiókák különleges genetikailag kódolt viselkedéséről,de én itt csak a saját  hétvégi megfigyeléseimet írom le most.Hazafelé menet azért a légtér urai is megjelentek a három már ismerősnek mondható rétisasomra gondolok.A tollazatukból ítélve mondom,hogy ismerősek mert télen is három fiatal sast figyeltem meg ill. már ősszel is.Úgy látszik nem hagyták el a területet.Egerész ölyv próbálta őket a revírje közeléből elkergetni,de nem sok sikerrel járt.A sok örömteli élmény mellett azért a fecskékről tennék még említést.Az idei tavasz megint nem kedvez a kedves kis madaraknak.Ilyenkor már tojáson kéne ülniük de még el sem kezdték az idei költést a rossz időjárás vagy egyéb más okok miatt.Később majd visszatérek a témára,hátha jobbra fordulnak a dolgok!!A mai képek :1, az I-es tó.2, izgatott kakukk. 3,nádi rigó. 4,az ég és a búza találkozása. 5,szürke gém a karón. 6, fekete nadálytő

Májusi virágok az erdőn

2011.05.02. 21:51

 A tegnapi lehangoló képek után kicsit szebbeket szedtem ma csokorba, a most nyíló erdei virágokból válogattam.A medvehagymáról is bebizonyítom milyen szép a virága,nem csak az íze remek.(csak kicsit szagos)  1,-3, A csillogó gólyaorr szerényen bújik meg az erdő alján. 4,-5, A közönséges ínfű kék virágai beborítják a tisztásokat. 6, Az orvosi tüdőfű szintén a kék szín árnyalataival virít. 7, A többiek: hagymás fogasír. 8, Gumós nadálytő.9, Sárga árvacsalán. 10, + egy cserjeféle amit nem ismerek sajna.

Halpusztulás?

2011.05.01. 23:20

 Ma  délután a révnél jártam Tihanyban.Kerékpárral közlekedtem és nagy örömmel tapasztaltam ,hogy elkészült a kerékpárút aszfaltozása végig a Gödrös mellett egészen a hajóállomásig.Még az utómunkálatok hátra vannak ,de a szezonra lesz egy biztonságos széles jó kis kerékpárút a Balaton mellett.Nem volt ideális időjárás kiránduláshoz de én azért kitekertem ,hátha látok új fajt( mondjuk lócsért ) a révnél.Nagy hullámok voltak keleti irányból ez azt jelenti,hogy a félsziget Gödrös és a hajóállomás felőli oldalát ostromolták a hullámok.Ez most azért érdekes mert  hullámok ilyenkor ide dobálják ki a hordalékot,télen a jégtáblákat,ma pedig a döglött pontyokat,harcsákat!Darabszámra nem volt sok,úgy 10-12 de a méretek miatt volt feltűnő a dolog.Ha csak tenyérnyi vagy kisebb halak lettek volna nem is tűnt volna fel,de 10kg feletti példányokról van szó.Hatalmas felpuffadt döglött halakat sodortak a hullámok partra.Ekkora halakat még "élőben" nem láttam a Balatonban (most sajnos elpusztulva igen).A vízen úszó dögökből nagy sirályok lakmároztak.Ez összefüggésben lehet-e a halak ívásával nem tudom,de előfordulhat.De miért csak a nagyobb példányok? És harcsa is volt köztük.Néhány képet készítettem ,a bejegyzés végén lesznek láthatók.A révnél küszvágó cséreket ,kis sirályokat láttam.Más érdekesség most nem került a távcsövem elé.

Április vége

2011.04.24. 23:41

  Már nagyon várom a sarlós fecskék érkezését,ha ők megérkeznek azzal megélénkül a légtérforgalom Veszprém felett.A elmúlt évek feljegyzései szerint lassan érkezniük kell.Ma estefelé kb.10-12 molnár fecske tartózkodott a belváros felett,még ők sem teljes létszámban vannak itt.Füsti fecskét néhányat láttam, parti fecskét még egyet sem.Ma jártam a tavalyi fészkelő helyüknél de "csak" füstifecskék oltották szomjukat a bányatóban.A fecskék nagyon ügyesen megoldják az ivást repülés közben szépen kitátják a csőrüket és a vízbe mártva kortyolnak menet közben.Ha a hasuk kicsit vizes lesz az sem baj megrázzák magukat és repülnek tovább.A mai délutánon tavaszi virágokat próbáltam fotózni több-kevesebb sikerrel és persze azért közben a madarakat is figyeltem.Megérkeztek a vadgerlék,a kakukkok is szólnak.A parlagi pityerek még nem voltak a tavalyi revírjükben és a fürjeket sem hallani még.A mai nap legnagyobb élménye egy vándor sólyom megfigyelése volt.Egy riadt parlagi galamb csapat hívta fel rá a figyelmet.Laza nyugodt tempóban követte őket,aztán elkanyarodott és kicsit felkörözött magasabbra.2-3 perc telt el és valamit észrevett.Hátszél segítségével megindította a villámgyors támadást.Ekkor én még a leendő áldozatot nem is láttam,csak amikor közel ért hozzá és villantak a szárnyai  menekülés közben.Galamb,vagy gerle lehetett a zsákmány de a távolság miatt nem tudtam pontosan kivenni,csak a méretből következtettem.Hihetetlen precízen végrehajtott akciót volt.Egy belvíz folt felfedezése színesítette tovább a mai palettát Papkeszi és B.kenese között.Itt billegető és piroslábú cankók táplálkoztak 2 tőkés récével.A fotók a mai virágokról készültek ,maghatározásukat idő hiányában:) későbbre halasztom.

Hantmadár

2011.04.17. 22:24

 Rövid délutáni portyát tettem a Veszprémtől északra fekvő "lőtéren".Persze annak is csak egy apró területét sikerült bejárnom .Az egész lőtér igazából nem is látogatható,mert honvédségi zárt terület,de vannak helyek ahol lehet madarászni.Kevés madár került ma szem elé,tartom a korábbi felvetésem,mintha kevesebb madár lenne a megszokottnál,vagy nem vagyok idén túl szerencsés?A mezei pacsirtákat többfelől hallottam és láttam is,voltak cigány csukok,a bokrosban kis poszáták,fekete és énekes rigók.Néha kék galambok húztak át a terület felett,és harkályok is doboltak a fák között.De!Fülemüle hangot csak egyet hallottam,poszáta félék közül a kis poszáta hangját hallottam csak .Tavaly ilyenkor már jóval nagyobb kavalkád volt errefelé.Na mindegy nem károgok (a varjak sem károgtak egyébként)a jövő hétvégén újra kijövök!Szerencsére azért nem múlt el a nap szép élmények nélkül .A vörös vércsék számára költőládákat helyeztek ki villanyoszlopokra több helyre.A madarak szívesen elfoglalják ezeket a fészkelő lehetőségeket.Az egyikben költő párt figyeltem kicsit.Túl közel nem lehetett jutni mert nagyon éberen figyelt ki a láda nyílásán és elrepült ha kicsit közelebb cserkésztem.Nem ment messzire és néhány perc múlva hangos méltatlankodással visszaült a fészekre mikor már elég távol voltam.Párja ügyesen vadászott,többször sikeresen csapott le szitálás után a magasból.A vércse pár figyelése közben került a távcsövem elé egy hantmadár.A levegőben énekelt,majd leszállt egy bokorra.Ekkor sikerült jobban szemügyre vennem e szép madarat.Egész közel tudtam kerülni (annyira azért nem ,hogy értékelhető képet készítsek a gépemmel)hozzájuk. Kiderült közben, egy tojó is van a közelben.Ez reményeim szerint akár azt is jelentheti,hogy költhetnek is esetleg itt.A hantmadár szép tollazatú karcsú madár.Hátoldala szürkés-barnás,szárnya fekete,a torka rozsda,a hasa fehéres színezetű.A szemöldök sávja fehér,a fülfedőkön és a szemen fekete csík látható.A földön vadásztak,rovarokat keresgéltek,amiket rövid futással kapták el.Néha távol egymástól keresgéltek,néha pedig egész közel kerültek egymáshoz,látszott rajtuk az összetartozás (kis szerelmes pár).A környéken elhagyott bunkerek beton tuskók stb.találhatók elképzelhetőnek tartom a esetleges fészkelésüket.Képek ma virágokról készültek nevezetesen tavaszi héricsről amiből sok található erre és gyöngyikéről ami már lassan elvirágzik idén.

Élet a kertben III.

2011.04.10. 21:19

Ma a kis kerti tó tavaszi rendbe tétele volt soron.Kivettem a halakat,lecseréltem a vizet a parti köveket letisztítottam ,a növényeket is kicsit átrendeztem . Még most is csodálkozom a halaim túlélő képességén.8-10 centis jég alatt etetés nélkül teljes létszámban túlélték ezt a hosszú kemény telet.Persze néha léket vágtam de visszafagyott hamar.A mediterrán fűszer növényeimet viszont megviselte a hideg.A kakukkfű és az oregánó is csak itt-ott hajtott ki.Legközelebb jobban oda kell figyelni a téli letakarására.A medvehagymák kibújtak a kert sarkában de nem lesz idejük virágozni mert valószínű egy finom saláta összetevőjeként kerülnek az asztalra.Már többször kellet gyíkokat mentenem,valahogy vonzzák őket a  locsoló vödrök és beleugranak a falról.A baj akkor van ha víz is van bennük mert úszni azért próbálnak,de ez nem teljesen az ő közegük.Eddig szerencsére túlélték.Érkeznek sorban a költöző kertlakó madarak.Vidám csicsörkék,a hűséges rozsdafarkúk,örvös galambok,barátposzáták foglalják el revírjüket.Szép énekük már nagyon hiányzott.Lehet ,hogy nem így van de én úgy gondolom kicsit kevesebb a madarak száma a korábbi évekhez viszonyítva itt a környéken.Remélem nem így van csak én töltök kevesebb időt  kint.Ma Füreden megszólalt a kis poszáta  és egy nyaktekercs is "énekelt" a diófán.Különleges ez  a harkályfélék családjába tartozó madár.Ritkán kerül szem elé inkább a hangja árulja el,velem fordítva történt ma(előbb láttam mint hallottam).Nagyon jó a rejtő színe a tollazat mintázata különleges.Tavasszal van a nagyobb esély találkozni vele ilyenkor kevesebb még a lomb és vonuláskor a kertekben is felbukkan.A kis poszátát nagyon kedvelem ő évek óta visszatérő fészkelőnk.A hangja eltér a barátposzátáétól nem olyan dallamos de nekem tetszik.A múlt héten a tihanyi Külső-tónál a kis vöcsök hangját hallgattam, nekem hasonlónak a kis poszáta jutott elsőre eszembe.Jópofa kacagós mindkettő .Megnéztem a zöld küllő elkészült odúját,a fa alatt tele volt forgáccsal , megvizsgáltam puha anyag.A fűz belseje ezek szerint puha,talán ezért is választották ki.Sajna nem láttam őket, valahol a környéken lehettek.