Hűvös május

2013.06.02. 22:16

Hűvös a május vége jun. eleje.Mindenfelöl kéregető fióka hangokat hallani.Kirepültek az első fészekaljak a rozsdafarkúaknál,barát poszátáéknál,cinegéknél,rigóknál ,nem is sorolom fölösleges.A fecskéknek idén nehéz a sorsuk.Csapadékos (ami nem volna probléma) hűvös idő nehézzé teszi a repülő rovarokkal táplálkozó madarak életét.Csak 5 C° fokkal lenne melegebb átlagosan nem lenne gond mert repülnének a rovarok,de így sokszor el kell távolabbra repülniük táplálkozni.Ilyenkor a hidegben sokkal lassabban kevesebb mozgással ,inkább több siklással repülnek.Hogy honnét tudják merre kell indulniuk táplálékért a hideg napokon sejtelmem sincs,nem az Időkép.hu honlapon nézik meg merre jó az idő:))?Sokszor egészen alacsonyan a lombkorona szintjén vagy még alacsonyabban vadásznak pl,a Séd-partján.Ez nem teljesen a sarlósok tere( mert ők a tág végtelen légtér urai),de azért jól elboldogulnak.Minden este ellenőrzöm a környéket és mindig vannak ,néha 10-12C°-os hidegben is ,persze nem teljes létszámban.Én reménykedem és ahogy ismerem őket meg fogják oldani a nehézségeket és augusztus elején-közepén a szokásos nagy csapat fog délre indulni.

Megérkeztek...

2013.04.29. 21:37

A szokásos időben ,a kisebb előőrsöt leszámítva megérkeztek a sarlós fecskék!Ma este igazi kavalkád volt a belváros felett molnár fecskékkel vegyesen kergetőztek.Úgy tűnik a létszámmal nincs probléma és ha jó lesz a nyár akkor igazán szép fecske kolóniája lesz Veszprémnek.

Végre

2013.04.14. 21:45

Megérkezett a várva várt tavasz !!Szombaton Veszprém környéki mezőgazdasági területen a (gyümölcsös,szántó vegyes) jártam.Megnéztem az a kis odú telepemen vannak-e lakók .Mezei verebet és seregélyeket láttam mint potenciális érdeklődőket.Még csak a terepszemlénél  és a kezdeti lépéseknél tartanak a madarak késik idén a fészkelés kicsit.  A mezei pacsirták  elfoglalták a revirjüket és gyönyörű énekükkel jelölik helyét a magasból.Ha esetleg hívatlan látogató (másik pacsirta) téved a területére komoly fenyítésben részesíti a vetélytársat.Addig kell keresgélnie amíg szabad  helyet nem talál,persze már csak a kevésbé jó helyek egyike közül .Szerencsére továbbra is biztos és stabil az állomány a környéken és még van hely újabb párok költésére.Ragadozók közül egy hím hamvas rétihéját (a tágabb környéken fészkelt már) egy tojó brh-át és egerész ölyveket láttam (ők is fészkelnek itt).Egy áprilisi zápor szép fényeit kaptam lencsevégre ha már madarat nem sikerült fotóznom.                                                                                                                                                      Otthon a kertben sok barátposzátát láttam ma ,de érdekes szinte csak hímeket .Volt ,hogy egy kis bokorban 5-en pihentek.Főleg a földről próbáltak legyeket pókokat elkapni,de alma maradékot és borostyán bogyókat is falatoztak.Tengelicek és színpompás kenderikék jöttek még táplálékot kutatni a földről. 13-án este láttam először sarlós fecskéket ma pedig több csapat molnár fecskét is.Ilyen korai sarlós megfigyelésem még nem volt, rendszerint 10-12 nappal később érkeznek.A munkahelyemen a fenyvesben kihelyezett odúba egy széncinege pár kezdte meg a héten a fészekrakást. Örülök ,hogy  ilyen hamar beköltöztek a madarak,sikerült faanyagot szereznem ,ha lesz időm folyamatosan gyártok még és bővítem a telepet.           A szombati zápor előzménye és a végkifejlet képei :

DSCN2679.JPG

DSCN2681.JPG

DSCN2686.JPG

DSCN2689.JPG

Április eleje

2013.04.07. 21:27

Sajnos a tavasz még mindig várat magára! 1 hete Tolnában jártam, kicsit madarászni is sikerült.Sok a belvíz áradt a Kapos  valószínű jó táplálkozó helyek lesznek a gólyáknak.Belecskán kb.a fészkek felére azaz 7 helyre érkeztek a lakók. Varsádon a halastavaknál és a környező földeken jelentős volt a vonuló madarak létszáma.Ragadozókból kékes rétihéja,halászsas,barna rétihéja,rétisas,egerészölyv,karvaly volt a választék.Láttam idén először búbos bankát,füsti fecskét ,füzikéket.Nagyon nehéz  a táplálék szerzés számukra ,az egyetlen esély a víz és a nádasok.Szegény fecske kitartóan repkedett a vízről is csípett fel rovarokat,de gyakran meg is pihent egy vékony faágon.A füzikék (jobbára csilcsalpok néhány fitisz) szintén nem a magasban a fákon ,hanem a csatornák közvetlen szélén a sásról vízről kerestek táplálékot.Láttam cigányrécéket,búbos vöcsköket,tőkésrécéket és egy bütykös hattyút is.                                                           A munkahelyemen a fenyvesben már kevesebb a madár,de a hó még rengeteg erdei pintyet bekényszerített az etetőhöz.Ők a lehullott magokra specializálódnak amit a cinkék elhullajtanak.Sok még a fenyves cinege,a búbos cinege pár rendszeres valahol a közelben fognak talán fészkelni.Egyik délben az ebédlő előtti járdán támadta meg a búbos pacsirtákat egy tojó karvaly .Szegények morzsákat ,lehullott  maradékokat keresgéltek pár lépésre az emberektől,persze az ominózus időpontban senki nem járt éppen arra és lecsapott a karvaly az épület teteje felől takarásból érkezve.Olyan gyors volt ,hogy szerintem rajtam kívül senki sem észlelte az esetet.Tollak repültek a levegőben de úgy láttam nem sikerült megmarkolnia a pacsirtát csak kicsit megkopasztotta.Később megnéztem tollcsomók voltak az aszfalton de mást nem találtam.Ez az élet a "vadonban".                                                                              Tegnap Csopakon  a madárlesnél   és Királyszentistvánon a hulladéklerakónál jártam.Csopakon a nádas tele volt kis énekessel csukokkal ,poszátákkal,füzikékkel,cinegékkel.Barna rétihéják (8m-re ült le egy fára de mire elővettem gépemet elrepült),egerész ölyv és egy éhes karvaly volt  ragadozók részéről.A vízen sok bukó réce, szárcsa volt ,itt is vannak már cigány récék is. A levegőből küszvágó csérek vágódtak be kishalért, kb.15 példány vadászott szokásos csapongó repüléssel.Megjelent egy 30-as füsti fecske csapat ,a nádas felett vadásztak kitartóan.Hallottam csicsörkét énekelni (másik kedvenceim a csízek viszont még itt vannak minden reggel az egyik veszprémi ovi udvarán énekel egy 25-ös csapatuk).                                                                                                                                                                                A hulladéklerakónál talán kevesebb a sirály de lehet csak azért mert a őrök körbe jártak a területen.A heringsirályok között egyértelműen kitudtam szúrni egy "világoshátú" alfajt .Kíváncsi vagyok meddig tartózkodnak itt ,mikor jelez a biológiai órájuk indulást a fészkelő helyekre. Egy halászsirály szállt fel az egyik tó mellől a sirályok rögtön körbe vették de nagyon nem zavartatta magát komótosan elrepült Ék-nek.Egy búbosbanka és kettő rétihéja is megjelent a területen  a  nádasba szálltak le(a rétihéják). A tocsogós részen a barázdabillegetők között egy sárga billegetőt láttam.Ennél a fajnál szintén van bőven alfaj.Nem könnyű szintén messziről a pontos korrekt határozás,de ebben az esetben őt közép-európainak határozom.Egy képet feltöltök róla:

DSCN2666.JPG

Tavaszodik III.?

2013.03.24. 22:24

Új fajjal gazdagodott a listám! Nevezetesen hering sirály került fel a látott madarak listájára.Bármilyen furcsa a sirályok fő táplálkozó helye a szeméttelep.A kukás autók és a nagy tömörítő dózerek társaságában ezernyi madár veszekedik a kiborított hulladékon.Van élelem bőven de ha mégis valami finom csemege kerül elő,megindul az üldözéses derby.Addig kergetik egymást amíg a legszemfülesebb el nem tűnik a zsákmánnyal.Néhány esetben nem sirály a győztes,hanem szemfüles dolmányos varjú.Belőlük is elég sok van de számuk elenyészik a sirályok mellett.Láttam még egerész ölyveket,vörös vércséket is de ők a hulladékon táplálkozó rágcsálókra vadásztak inkább.Visszatérve a sirályokra az "öreg" hering sirályt viszonylag könnyű kiszúrni a tömegből kontrasztos színe miatt .Feje hófehér háta sötét palaszürke majdnem fekete.Három alfaja van, színezetük és földrajzi élőhelyük alapján különítik el egymástól őket.Nagyon közel nem tudtam menni ezért nem merek biztosat mondani nekem ami a feltöltött képemen van "fuscusnak"-nak tűnik,de simán elképzelhető,hogy a többi alfajból is volt sirály a területen.Sokkal több idő,közelebbi perspektíva,meg persze tapasztalat kellene a pontos és korrekt határozáshoz.A különböző korosztályok meghatározása főleg nehéz sirályoknál.Próbálkozok még valamikor hátha jobbak lesznek a viszonyok.Bár a meteorológia újra telet jósol azért egyszer csak ki tavaszodik és nem kell metsző szélben fagyoskodni a szeméttelep mellett.Ezt a képet sikerült készítenem:

DSCN2370.JPG

Tavaszodik II.?

2013.03.17. 23:25

Sajkodban és a Külső-tónál jártam ma.Hideg idő erős Dk-i szél jó madár mozgás, tőszavakban így lehetne jellemezni a körülményeket.Látott fajok:nagy bukó(4) ,kontyos réce (45),szárcsa (90),tőkés réce (25),búbos vöcsök (14),nagy kócsag (1),szürke gém (1),erdei pacsirta (4),bíbic (1),házi rozsdafarkú (1),nyári lúd (1),fekete harkály (1),barna rétihéja (3),egerész ölyv (1),cigánycsuk (4),seregély (150),énekes rigó (20 min.),vörösbegy (4) a teljesség igénye nélkül.Füreden vittem ennivalót a récéknek meg a sirályoknak,vihar és dankasirály még van bőven.Kettő gyűrűset tudtam leolvasni de a gyűrűző központ hetek óta nem válaszol a beküldött adataimra,így nem tudom honnét érkezhettek.Mai képeimből néhányat a partra kicsapó hullámok által létrehozott jégképződményekről  ill. a táplálkozó sirályokról készítettem.

DSCN2321.JPG

DSCN2305.JPG

DSCN2306.JPG

DSCN2298.JPG

DSCN2329.JPG

Tényleg tavaszodik?

2013.03.16. 21:58

Az időjárás nem veszi figyelembe korábbi bejegyzésem:((.Évek óta nem volt ilyen ítéletidő nemhogy márciusban de januárban sem .120km-es viharos szél,hó,fagypont alatti hőmérsékletek(éjjel akár -10°C alatti értékek is lehetnek).A madarak újra ellepték az etetőt és környékét.Sok a meggyvágó,erdei és fenyőpinty,zöldike,tengelic.A fekete rigóknak most már osztozni kell az énekes rigókkal,seregélyekkel az almán és konyhai hulladékon.Ma kb.10 fekete 6 énekes rigó és 2 seregély osztozott az eleségen.Cinege kevés van az erdei szürkebegynek van párja,a telet egyedül húzta ki de most már nincs egyedül.Vörösbegy van a rozsdafarkút nem láttam ma. Néhány kép a márciusi télről:

DSCN2272.JPG

DSCN2284.JPG

DSCN2264.JPG

DSCN2279.JPG

Tavaszodik

2013.03.05. 22:11

Lassan véget ér az idei tél.Igazi tél volt sok hóval hideggel de most már enyhébb napok jönnek .Hosszabbak a nappalok és ez már jelzi a madaraknak,hogy közeledik a párválasztás ideje.Egyre több rigó szólal meg a környéken.A kertben fekete és énekes rigót hallok a munkahelyemen a léprigók énekelnek.Ma reggel 03.06. énekelt a rozsdafarkúnk is.Sikeresen áttelelt az idén, többször is láttam a környéken a hideg napokon Az etetőkről  fogy a szotyi kb.még két hétig tart az etetési szezon. A halaim sikeresen átvészelték a jeges szezont,most már csak reggelente fagy vékony jégréteg rá,de el is olvad napközben.A hideg vízben még lassan mozognak,de a melegedéssel majd virgoncabbak lesznek.

A Balatonon sokfelé látni réce csapatokat  ők kicsit maradnak még nálunk.Tihanyban nagyon szép üstökös récékkel találkoztam,egész közel merészkedett az egyik gácsér de az én gépemmel nem sikerült jó képet készíteni.A Külső -tónál dankák rovarásztak nagy számban ,nagy őrgébics,léprigó,énekes és fenyőrigó,seregélyek nyári ludak voltak még a területen.

DSCN2223.JPG

DSCN2216.JPG

Rejtőzködők

2013.02.11. 22:39

Két három pár búbos pacsirta fészkel a munkahelyem környékén ,ketten közülük rendszeres látogatói az etetőnek.Pontosabban az etető alatti terített asztalnak,ahol bőven találnak mag hulladékot például.Rejtő színükkel teljesen beleolvadnak környezetükbe alig lehet őket észre venni.Csipegetnek kavicsot is ami valószínű az emésztésükhöz szükséges.Nagyon kedves kis madarak mindig együtt mozognak nem hagyják el egymást egy percre sem.Átvészelik a kemény telet is de a vastag hótakaró nagyon megnehezíti a táplálék szerzést számukra.Most már talán kifelé haladunk a télből,egyre hosszabbra nyúlnak a nappalok a hótakaró is elolvad lassan.Az itteni etetőn és a közvetlen környékén nagy a jövés-menés.Hullámokban érkeznek a csapatok,zuhanó repülésben érkeznek egymásután a fákról.Legtöbben a szén cinegék vannak ,utána a fenyves és barát cinegék kék cinege kevesebb van és kettő búbos zárja a sort.Csuszka,zöldike,erdei pinty,búbos pacsirta rendszeresen,szajkó(egy alkalommal 7-en érkeztek) fenyő pinty ritkábban,egerészölyv,léprigó,fekete rigó,karvaly egyszer-egyszer.A többi etetőről kevesebb az infóm,ezekre inkább a pinty félék,verebek járnak nagyobb számban a cinegék mellett.

A Balatonon szerintem nagyon sok a réce és a sirály!A Füred Tihany közötti 3-4 km-es víz területről beszélek azért gondolom ,hogyha mindenhol ilyen sűrűségben vannak a csapatok az jelentős szám lehet.Füreden a sétány és a kikötő a danka sirályok számára éléskamra. Szerencsére nagyon sokan járnak etetni a partra és ezt akrobatikus légi bemutatóval hálálják meg az éhes madarak.Egészen közel jönnek majdnem a kézből is elveszik az eleséget az egyébként máskor félénk sirályok.

Néhány kép az etetőről és éhes sirályokról :

DSCF0007.jpg

DSCF0005.jpg

DSCF0019.jpg

DSCF0015.jpg

DSCF0017.jpg

DSCN2176.JPG

DSCN2166.JPG

Végre

2013.01.27. 22:47

Már kezdtem azt hinni,hogy kimaradok a csonttollú invázióból,de szerencsére nem így történt.A "Birdingen" olvastam a megfigyeléseket,nagy létszámú csapatokról pl.Ajkáról ami ráadásul közel van Veszprémhez.Ma végre nekem is sikerült találkoznom velük,ráadásul több százas létszámban! Összesen szerintem 1000-nél is több madár volt ma nálunk (Haszkovó úti óvoda környéke és a Cholnoky lakótelepen).Néhány szó a csonttollúról: különleges szép madár,selymes tollazattal,fején bóbitával. "A másodrendű evezők hegyén piros pecsétviaszhoz hasonló szaruszerű lemezkék, függelékek vannak, melyek a meghosszabbodott tollgerinc képződményei. Ezek a „csonttollak”, amelyekről madarunk a nevét kapta. A kormánytollak feketések, végükön világos aranysárga szalaggal."Ezek a jegyek segítenek a kor és ivar meghatározásában.A hímeken  6-8 nagy vörös viasznyúlvány van, a tojókon 5-8 kisebb,a fiatalokon legfeljebb 7 vagy egy sem.Élőhelye messze északi tundrákon van,fészkét általában fenyőfára építi.Nyáron rovarokat fogyaszt télen átvált növényi táplálékra.Főleg bogyós növények termését fogyasztja.Bizonyos években hatalmas tömegben délre vándorol,valószínű összefüggésben a táplálékkal és a szaporulattal.Én legutóbb 2008 előtte 2006-ban láttam de sokkal kevesebb példányt mint ma.Szerencse is kell,mert ha elfogy a táplálék a nagy étvágyú csapatok rögtön odébb állnak.Azért remélem,hogy tudok jó képeket készíteni közelről is vagyis még maradnak a környéken!Lehet,hogy kicsit szétszóródnak mint pl. a fenyőrigók és járják a kerteket szőlőket.Sokszor isznak vagy  a havat csipkedik folyadék utánpótlásként. Szinte rágták a havat nagyon jópofák voltak.Készítettem videót erről de gyenge minőségű lett sajna ,ez van.Az anyagcseréjük gyors,a fehér hóban jól látszik (meg az autóm tetején is:)) hol időztek.A területen sok fenyőrigó is volt néha együtt pihentek a fák tetején.Időnként a seregélyek jutottak a csonttollúkról eszembe,mert hasonló módon hirtelen felrebbentek tovább szálltak,tettek egy kört leszálltak inni egyszerre mozogtak de melyik a vezér azt nehéz megállapítani.Valószínű nincs is esetleg az idősebb példányok irányítanak.Persze a ragadozók is kifigyelik a sokadalmat ezért is van sokszor a vaklárma mintegy gyakorlatozáskén baj esetére szerintem.De érkezett is karvaly ráadásul párban a végeredményt nem láttam a tömbházak eltakarták az eseményeket,de biztos áldozatul esik néhány példány (a ragadozók is éhesek).                                                                                                                                                    Tihanyba is körülnéztem ma rengeteg a madár: több száz vagy inkább ezer tőkés,barát,kontyos,kerceréce ,sirályok .Láttam két rétisast légi akrobatikát mutattak be veszekedtek,vagy udvaroltak nem derült ki,aztán leszálltak egy lék mellé nagy riadalmat okozva .A nádszélen 4-5 szürke gém próbálkozott a be nem fagyott részeknél,bütykös hattyúk csúszkáltak a jégen tőkésekkel versengtek a kenyér falatokért.Pillanatok alatt elfogyott a szatyor száraz kenyér amit vittem etetni.A parton a fűben egy pár fütyülő réce legelészett.A nagy sirályok között volt egy gyűrűs,a jobb lábán színes sárga gyűrű talán piros felirattal ,leolvasni nem tudtam sajnos.Kicsit hideg volt a parton de órákig ellehetett volna nézelődni.                                                                                                                                                                                             Az etetőimnél nagy a forgalom új fajok :fenyőrigó,fenyőpinty,házi rozsdafarkú(2),erdei szürkebegy,a cégnél a búbos cinegék mellé most már oda járnak a búbos pacsirták is !                                                                                                          Néhány nem túl minőségi mai kép,az egyiken a gyűrűs sirály akar lenni.

DSCN2075.JPG

DSCN2079.JPG

DSCN2060.JPG

DSCN2102.JPG

DSCN2083.JPG

DSCN2099.JPG

DSCN2128.JPG

Tél

2013.01.18. 22:07

Január közepére megérkezett a tél minden szépségével és nehézségével.Hófúvás,közlekedési káosz sokfelé.A madaraknak nagy szüksége van ilyenkor az emberi segítségre! Szerencsére egyre többen etetik őket.Ismerőseim kollégáim tudják a hobbimat és sokszor mesélik örömmel mennyi és milyen sokféle madár jár az etetőjükre otthon.Tanácsot kérnek mivel etessenek mit szeretnek és persze milyen madár lehetett az a "kis zöldes vagy sárgás"amelyik minden reggel már bevárja egész közelre és nem is fél annyira.Nagyon örömteli,hogy sikerült kicsit közelebb hozni a természetet hozzájuk.

Néhány kora reggeli havas kép a Vár utcáról +az etető egyik kedvence..

DSCN1982.JPG

DSCN1980.JPG

DSCN1993.JPG

DSCN1996.JPG

DSCF1872.jpg

Új év

2013.01.06. 22:31

Boldog Újévet Kívánok olvasóimnak! Kevesebbet tudtam az elmúlt évben a blog bejegyzésekkel foglalkozni,idén talán több sikerül.

Csonttollú invázió van az idei télen ,sokfelé akár többszázas csapatok is felbukkannak.Itt Veszprémben is észleltek több helyen  ,de persze nekem még nem jött össze pedig nagyon várom a találkozást!Ha sikerül majd többet írok erről a különleges,szép madárról.Tegnap bejártam a Séd-völgyet ,a Gulya-dombot,a belvárost ,zéró:)) Ma Füred, Tihany szintén semmi,ez van de még nem adom fel.Tihanyban seregély és fenyőrigó csapatokat láttam ,Veszprémben a Tapó-gólya, jégmadár,keresztcsőrű és héja volt a látnivaló.Az etetőimen változó a forgalom megszaporodtak a pintyfélék,főleg a meggyvágók és zöldikék.Cinegék jól vannak a munkahelyemen a fenyvesben állandó vendégek a búbosok,barát szén,kék, és fenyvescinkék.A többi helyen ugyanez csak nincsenek búbos cinegék.Végigjártam a Séd-völgyet sajnos hegyi billegető sem sok van idén. Jégmadár van a kis tónál (bőséges kis halban a víz),csízt, süvöltőt ,fenyőpintyet nem láttam.A Tapó gólyája volt a fő látnivaló!Vidáman röpköd ingázik az állatkert és a fészke között,itt-ott valami élelmet szerez és várja már gondolatban az Afrikában telelő családját.

Néhány téli kép a szombati záporos szivárványos délutánról,a Külső-tóról és a Balatonról:

DSCN1871.JPG

DSCN1897.JPG

DSCN1939.JPG

DSCN1887.JPG

DSCN1894.JPG

DSCN1860.JPG

DSCN1857.JPG

DSCN1845.JPG

DSCN1688.JPG

DSCN1643.JPG

DSCN1650.JPG

DSCN1680.JPG

Advent

2012.12.04. 23:04

DSCN1622.JPG

DSCN1623.JPG

Novemberi enyhe napok

2012.11.29. 23:14

Csak egy rövid bejegyzést  írok ma annak apropóján,hogy a november végi enyhe idő megbizsergette a fekete rigó hímek torkát.Már tegnap este is hallottam éneküket két helyről és ma reggel 6-kor még teljes sötétben az udvarunk egyik fájáról is szólt egy példány.Rendes hangerővel nem csak úgy immel-ámmal.Bekapcsolódtak a vörösbegyek szintén az énekbe,nagyon jó volt hallgatni a ködös novemberi hajnalon kellemes hangjukat.Az etetőkön van forgalom szépen, új kosztosok a csúszkák,ökörszemek és harkályok is lopnak néha a kitett eleségből.Vannak még házi rozsdafarkúak is de őket nem érdekli a szotyi.Vadszőlőt keresgélnek és a környéken találnak is még jócskán.A végére egy kép(telefonnal készült) a szemfüles "Tapó-fogadó gólyájáról".Bejár az állatkertbe,kirepül néha a földekre,ő nem fárasztja magát vonulással és átvészeli itt a telet!

Photo0034.jpg

Ködös napok

2012.11.18. 21:51

Nagy a forgalom az etetőkön ,szerintem jól sikerült az évük van a cinegéknek.Összehasonlítva a tavalyi évvel én úgy gondolom több a  kis énekes idén ezt már előző bejegyzésemben is írtam és fenntartom az állításom.Most már működik az összes etetőm. A munkahelyemen pl. az etető beüzemelése után két nappal már folyamatosan érkeztek a fenyveslakók.Nagy örömömre búbos cinegék is.Kettő biztosan van,de nem zárom ki ,hogy többen is vannak.Tavaly egy példány jövögetett néha és inkább a földről szedegetett,de ezek az etetőből viszik a szotyit,sőt volt hogy ott bontotta ki és ette meg.A szakirodalomban azt is írják hogy jár az etetőre,meg azt is hogy nem nagyon,nálam most jönnek szépen .Remélem fotót is sikerül mellékelnem róluk.A kerti etetőkön sok a veréb és már jövögetnek a zöldikék és tengelicek is.Van egy gyűrűs barát cinegém,néhány kék cinege,vörösbegyek ,sok széncinege.A sokadalmat persze már kifigyelték a ragadozók is de a füredi etetőnél "önkéntes seriff" vigyázza a kis madarakat egy dolmányos varjú pár személyében.Általában a környéken portyáznak a gyümölcsösökben és ha felbukkan egy ragadozó legyen az héja,karvaly vagy egerész ölyv habozás nélkül támadásba lendülnek és addig kergetik amíg odébb nem áll.Persze addigra már minden  madár értesül a veszélyről és elbújik.Máskor is megfigyeltem,hogy varjak segítségét vagy inkább védelmét a levegőben is igénybe veszik kisebb madarak.Varjú csapattal együtt vagy közel hozzájuk vonulnak és így sokkal biztonságosabban tehetnek meg bizonyos távolságokat.Ezek  a megállapítások csak sajátok lehet,hogy csak véletlen esetek,de én szerintem véletlenek ritkán vannak.A  Balatonban és a légtérben  nagy a nyüzsgés. Bukó és úszó récék,kárókatonák,vadlibák,szárcsák,darvak,sirályok,vöcskök felsorolni is nehéz a sok és sokféle madarat.Láttam már kis bukókat,hegyi récét.Szombaton Tihanyban a Somos-strand előtti területen hatalmas búbos vöcsök csapatot figyeltem meg.Ritka az ekkora (150-200 fős) csapat de azért minden évben megfigyelhető bizonyos időszakokban,általában novemberben .Valószínű vermelésre összegyűlt halrajokat keresnek és ezekből lakomáznak.Sok sirály is kihasználja a lehetőséget és ők is vagy próbálkoznak halfogással vagy megszerzik a vöcsköktől ill.egymástól a zsákmányt.A révnél még nincsenek nagy réce csapatok,majd ha elkezd befagyni!A végére két őszi kép:

DSCN1382.JPG

DSCN1417.JPG

Őszvégi napok

2012.11.01. 23:21

Téliesre váltott az időjárás,már október végén leesett az első hó.A két centis hó hamar elolvadt szerencsére és áztató eső pótolja a nyári csapadék hiányt .Ha így folytatódik a természet szokás szerint megoldja a szárazság okozta gondokat.Újabb és újabb elméleteket "megoldásokat" gyártanak pl.a Balaton vízpótlására.Szerintem hagyják békén, a Sió csatornát csak indokolt esetben lenne szabad nyitni és megfelelő tartalékot kellene képezni a téli csapadékból.Na most én is okoskodtam úgyhogy inkább átváltok a madarakra.Érkeznek a téli vendégek :viharsirály,sarki és északi búvár,bukórécék,kárókatonák.Füreden figyeltem meg tegnapelőtt a felsorolt madarakat.Elkezdtem a madarak téli etetését is,de még nem az összes etetőmnél amíg enyhe az idő kicsit spórolok .Tavalyhoz képest majdnem megduplázódott a szotyi ára.Jó lenne kicsit olcsóbb beszerzési forrást találni.Nekem úgy tűnik több a cinege tavalyhoz képest .Jön az etetőre szén,fenyves,kék és barát cinege is.Pintyfélék még találnak gyommagokat a mezőkön ők majd később érkeznek.Rozsdafarkúak még vannak,még énekelni is hallottam egyik reggel.(Füreden a sétány környékén,meg a strandon 5-öt-6-ot is láttam.)Vörösbegyek hangoskodnak a bokrok alján ,van még énekes rigó is.Veszprémben többször találkoztam keresztcsőrűekkel .Különleges madarak speciális csőrrel.Egyik nap a Séd-völgyben figyeltem egy lucfenyőn táplálkozó kb. 15 fős csapatot.Egy madár a fenyő csúcsán őrködött (vagy nem volt éhes) a többiek elmélyülten bontogatták a tobozokat.Szerintem nagyon erősek ezek a madarak.Akrobatikus mozdulatokkal tornáznak az ágakon.Volt,hogy simán leszakított egy méretes tobozt,majd a lábával leszorította és csak azt lehetett látni,hogy hullik a pikkely a tobozról.A magot kiszedi, a többi potyog a fa alá.Ez is elárulja a jelenlétüket,meg persze erős jellegzetes hangjuk.

Néhány balatoni késő őszi kép:

DSCN1312_1.JPG

DSCN1365.JPG

DSCN1345.JPG

DSCN1337.JPG

DSCN1331.JPG

DSCN1359.JPG

DSCN1347.JPG

DSCN1304.JPG

DSCN1381.JPG

Elérkezett az október ,a költő fajok nagy része már elindult már a telelő helyekre és lassan megérkeznek a nálunk telelő fajok.Csütörtökön okt.27.-én láttam nagyobb vonuló fecske csapatokat ,a hétvégén már csak szórványosan egyre kisebb csoportokat ma már egyet sem .A kertben a bodza és a vadszőlő között  még  a barát és kis poszáta  a házi rozsdafarkú és füzikék tömik begyüket,a földön csicsörkék, tengelicek keresgélnek gyommagvakat az ágyások között. Arácson láttam egy kerti rozsdát ,a fiatal tövisszúró is nemrég indult el.Rendszeres látogatók a harkályok,zöld küllő és persze a szajkók a dió,mogyoró és a szomszéd tölgy fánál.Ilyenkor szorgalmas kedves madárnak látszik szajkó barátunk de a fióka és tojás rablásait nehéz elfelejteni.Ősszel ilyenkor raktárkészletet halmoz fel ingajáratban közlekedik a tölgyfa és a "spájz" között.Megjelentek a kis telelő vörösbegyek,vándor cinege és őszapó csapatok.Lassan előkészülök az etetésre , több helyen fogok idén is kitenni eleséget. Ma az Erzsébet-ligetben jártam Veszprémben és örömmel láttam a fákon mesterséges odúkat.Nem tudom mikor és ki helyezte ki őket, de remek ötlet nagy segítség az odúban költő madaraknak.A bejegyzésem végére csatolom  a Magyar Madártani Intézet 18.-as számú veszprémi csoportjának hétvégi programját.Remélhetőleg sokan látogatják meg a helyszínt és ismerkednek a madarakkal közelebbről is!

"Kedves Madarász és leendő Madarász Barátaink! Tisztelt Érdeklődők!

Amint azt már megszokhatták (megszokhattátok), ha ősz, akkor Európai Madármegfigyelő Napok, ha megfigyelő napok, akkor Várpalota bányatavak.

A legnépszerűbb, a mindenki által ismert és kedvelt várpalotai bányatavakhoz szervezett egész napos megfigyelő- és gyűrűző nap programját a Balaton-felvidéki Nemzeti Parkkal közösen szervezzük, így minden esélyünk megvan arra, ha az időjárás is kegyes lesz hozzánk, hogy hasznosan töltsük a napot.

Gyülekező: Várpalota, Nagybivalyos horgásztó bejáratánál (Az út melletti lakóépületeknél). 09h órakor indulunk be a városi ülepítő tóhoz.

Aki ismerős már, az egyenest az adott helyszínre jöjjön, ahol a madármegfigyelő napot előkészítő kollégáink várnak minden érdeklődőt. Aki csak később tud jönni, azt is szeretettel várjuk, mivel a rendezvényünk estig tart.

A rendezvény időpontja: 2012. október 06. szombat

                                     

A programmal kapcsolatosan részletes információt ad: Szelle Ernő a +36-30/ 562 0018-as mobilszámon, illetve Somogyi Balázs a +36-30/974 6069-es mobilon, a Nemzeti Park részéről: Dr. Nagy Lajos a +36-30/491 0080 számon.

A MME 18. sz. Veszprém megyei csoportja nevében  "

Szeptember közepe

2012.09.17. 23:01

Nagyon jó napjuk volt a fecskéknek tegnap egy szárnyas hangya féle rovar rajzott milliós nagyságrendben mindenfelé,Veszprémben is láttam meg végig Füred és Tihany között.Egyszer már bemutattam ezt a rovart most csak egy rajukról teszek fel illusztrációt.Nem merek saccolni mennyi fecskét láttam összesen az előbb említett területeken min. 20 ezer de inkább jóval több. Kellemesen jóllakhattak a bőséges lakomából, amiből más madarak is kivették részüket pl.seregélyek. A seregélyek a Külső -tónál voltak rengetegen (szintén több ezres  csapatok),rovarásztak a mezőn és a levegőben egyaránt.A ragadozók is a levegőben voltak,többször érte karvaly és sólyom támadás őket.A seregélyek hihetetlen taktikai fegyvere a csapatmunka.A hatalmas tömör egyszerre manőverező tömegből nagyon nehéz kiválasztani a zsákmányt van ,hogy sokadik kísérletre sem sikerül és feladja a támadó.A kabasólymok egyébként inkább a szitakötőkkel voltak inkább elfoglalva 5-6 példány is vadászott a környéken,nagyszerű látvány volt a hirtelen ritmust váltó vadászrepülésük. Füreden kitart még egy fiatal  tövisszúró gébics minden évben fészkelnek a szomszédos bozótos gyümölcsösben.Rozsdafarkúak ,légykapók(szürke) is vannak még jó páran.Harkályok,zöld küllők hangoskodnak a dió és cseresznye fákon.Van élet itt is! A parton csak rövid sétát tettem ,küszvágócsér famíliát figyeltem kicsit.Veszprémben a kertben nagy a forgalom.Barát poszáták (6-8) csicsörkék(10), van közöttük gyűrűzött is rozsdák(5-6) cinegék nem is sorolom tovább.A zöld varanggyal többször találkozom fali gyík kicsit kevesebb van idén,a rézsiklót elkapta valami csak a tetemét találtam az egyik bokor mellett. Képekkel is szeretném a tegnapi (szept.16) beszámolómat illusztrálni.Talán egyszer sikerül egy jó kis gépet vennem addig próbálkozom ezzel a kis kompakttal.Jártam a Séd-völgyben  és ott is készült pár kép.Szépen alakul és a veszprémiek szerintem birtokukba vették és megszerették ezt a szép helyet!

DSCN1144.JPG

DSCN1130.JPG

DSCN1141.JPG

DSCN1116.JPG

DSCN1112.JPG

DSCN1108.JPG

DSCN1114.JPG

DSCN1111.JPG

DSCN1107.JPG

DSCN1054.JPG

DSCN1060.JPG

DSCN1148.JPG

Vasárnap este láttam még a nagy fecske csapatot a Vár felett utoljára,ma kedd este már csendes volt a környék.Jó utat és szerencsés vissza térést jövő tavasszal!!

Ui.: az Endrődi ltp-en még várnak kicsit,valószínű még vannak etető párok. Ma szept.15.-én este még nagy csapatuk keringett a lakótelep és a Viadukt környékén.

Újra halfarkas

2012.09.09. 23:30

Szinte napra pontosan 2 évvel ezelőtt történt az első találkozásom ezzel a különleges,távoli vidékekről hozzánk látogató madárral.Akkor teljesen véletlenül ,most célirányosan de persze most is szerencsével sikerült a megfigyelése.A Birdingre feltöltött adatok alapján már legalább egy hete a Balatonon tartózkodik egy ékfarkú halfarkas.Látták a déli és az északi parton egyaránt,Lelle,Siófok,B.füred környékén.Délután kibringáztam a szokott Tihany-révi helyemre a kőgátra a pecások közé(fogtak két kisebb süllőt mellettem) és vártam... A kis sirályok dankákkal követték a kompokat, hajókat,kárókatonák jöttek mentek szokásos kép.Fél öt előtt  kicsivel Siófok felől láttam meg szabad szemmel amint egészen alacsonyan a víz felett jellegzetes erőteljes repülési technikájával közeledett.A sötétebb színezet is sokat segít a felismerésében,de igazából a dinamikus repülése  szembetűnő. 3-4 nagy sirály sárgalábú vagy sztyeppi sirály ücsörgött ill. úszkált egy bólyánál bent a nyílt vízen,feléjük vette az irányt.Kettő közülük gyorsan lelépett,de a maradék támadásba lendült ahogy odaért hozzájuk a halfarkas.Nem volt mit megszerezni tőlük,úgyhogy kisebb adok -kapok után folytatta útját kicsit magasabban nyugat felé és eltűnt az erős ellenfényben.Nem volt olyan akció dús  mint a két évvel ezelőtti találkozás de nekem így is nagyon tetszett.Az első gondolatom  a sirályokkal kapcsolatos : fiatal példányok voltak ideiek,vagy tavalyiak nehéz meghatározni, de  a reakciójuk amikor észrevették a halfarkast rögtön egyértelmű volt.Ősellenség közeledett és tanulva vagy örökletesen nem tudom de egyértelmű volt,hogy tudták egyből és reagáltak is.Olyan túl sűrűn ők sem találkoznak halfarkasokkal vagy ezek szerint mégis? Egyszer ennek is érdemes lesz utána járnom! A kis gépemmel nem sikerült most sem megfelelő képet csinálnom,de egyet felteszek (nem bizonyító értékű). A többi kép csak a révi hangulat miatt, pl. egy vízen "járó" ötletes  emberről.

DSCN1026.JPG

DSCN1035.JPG

DSCN1043.JPG

Ma alkonyatkor megszállták a molnár fecskék a palota keleti oldalát.Ellepték az összes kiszögelést stukkót,kapaszkodtak ahol csak tudtak.Tollászkodtak,veszekedtek hangoskodtak,pihentek az ódon falakon.Időnként elrebbentek nagy surrogással de rögtön vissza is jöttek.Körülbelül 1 órát tartózkodhattak itt aztán naplementekor elrepültek valahová (a szálláshelyükre amit csak ők tudnak hol van).Elsőre azt gondoltam  az utolsó napjuk a helyi fecskéknek és a holnapi indulás előtt összeverődtek egy nagy csapatba de az is lehet,hogy vándorlásban lévő csapatot láttam .Néhány sarlós fecske is cikázott magasan, meg a bazilika körül is , 5-6 példány lehetett. 

Pár kép a madarakról:

DSCN1008.JPG

DSCN0983.JPG

DSCN0999.JPG

DSCN1003.JPG

DSCN1004.JPG

DSCN1002.JPG

DSCN0981.JPG

DSCN0988.JPG

Nyár vége

2012.09.03. 23:25

Haragszom a kujtorgó, védett és nem védett kis énekes madarakat pusztító macskákra! Sok ember nem is tudja felmérni mekkora károkat okoznak túlszaporodott vérszomjas háziállataik.Nem feltétlen az éhség hajtja ezeket az állatokat ,hanem a vadász ösztön. Meg sem eszik az elejtett zsákmányt,hanem csak megölik és jaj a környék madaraira,ha egyszer egy ilyen macska elkapja a fonalat,nincs megállás nincs kímélet! Nem igazán tudom ellenük a megoldást minden akadályon átjutnak hiába próbálom ágakkal eltorlaszolni a közlekedési útvonalukat.Elbújik közvetlenül az itató melletti bokorba csak meg kell várnia az érkező szomjas madarakat és kész.Ha valakinek van jó tippje kérem írjon mert elfogynak a rigóim ,cinkéim.Az elmúlt napokban jártam néhány jó madarász helyen nem kimondottan madarászati célzattal de azért nyitva tartottam a szemem.Dunakilitiben a kemping büfében  még kirepülés előtti kis füsti fecskéket láttam.Érdekes,hogy ezt a helyet választották költésre: forgalmas büfé étterem ráadásul este bezár és csak 8 körül nyit reggel! Volt-e más kijárat nem tudom én csak az ajtón keresztül láttam közlekedni az etető szülőket.Nagyon örömteli,hogy itt is a Duna mellett ( a dunakiliti duzzasztómű zsilipkamrájánál pl. meg sokfelé) Tolnában (Varsádon),a Balaton környékén és Veszprémben is sok a fecske.Sarlósból az eddigi utolsó nagy csapatot aug.31.-én láttam Varsádon kb.120 ,több száz molnár és füsti fecske mellett. A Dunánál bütykös hattyúk, kárókatonák ,tőkésrécék ,sárgalábú és danka sirályok egy kabasólyom pussz 6 tagú sárgarigó csapat került szem elé.Varsádon rövid volt a látogatás de 10 fekete gólya,5 kanalas gém,8 kanalas réce,55 cigányréce (csapatban),4 réti sas,2 holló,egerész ölyvek,kabasólymok,szürke és vörös gémek,kis és nagy kócsagok,fiatal tövisszúró gébicsek,szárcsák,tőkés récék,búbos vöcskök.Csopakon a kőgáton kb. 80-100-as fattyú szerkő csapat tartózkodott egyik nap.Nagy élmény volt az erős északi széllel szemben közvetlen a tarajos hullámok felett vadászó könnyed röptű madarak látványa.Néha a vízbe is belecsaptak kis halért de jobbára inkább rovarokat fogdostak a levegőből.Visszajutottunk Veszprémhez a kertbe.Itt az itatóra járó cinkék és tengelicek között felfedeztem színes gyűrűvel jelölt madárkákat és a széncinege jelölését sikerült is leolvasnom.Fióka korában jelölték innét kb.1km-re május elején.A csak fémgyűrűvel jelölt madarakat leolvasni nagyon nehéz de ez a színes megoldás jónak tűnik talán nem terheli a madarakat.Ragadozó madarak közül a karvaly minden nap jön ,néha kabasólyom is (meg a nyavalyás macskák).

A képek: templom és bagoly bejáró,fecske fészek,tájképek,duzzasztó mű,röpképek,szerkők Csopakon

DSCN0923.JPG

DSCN0926.JPG

DSCN0854.JPG

DSCN0851.JPG

DSCN0907.JPG

DSCN0894.JPG

DSCN0795.JPG

DSCN0841.JPG

DSCN0896.JPG

DSCN0962.JPG

DSCN0870.JPG

Külső-tónál

2012.08.12. 23:54

Itt mindig van látnivaló! Télen nyáron,ősszel és télen is tud valamit mutatni a természetet szeretőknek.Ma is nyüzsgő arcát mutatta mármint madarászati szempontból. Növénytanilag kicsit rosszabb a helyzet nagyon nagy a szárazság,azért néhány virágot sikerült találnom. A levegőben sok madár volt látható.A fecskék három szinten is jelen voltak .Alul a birkák körül a füsti,középen molnár a magasban sarlós és molnárfecskék vadásztak.Időnként kis és közepes méretű seregély csapatok húztak át Sajkod felé.A sirályok szintén aktívak voltak,nagy sirályok köröztek nagyon magasan a felhők alját súrolva szinte.Faji hovatartozásukat a nagy magasság miatt lehetetlen volt kideríteni.Három különböző ölyvet(csak nevükben)-sikerült megfigyelnem :kígyász,egerész és darázsölyvet.Ragadozók közül karvaly, barna rétihéja volt még , sólymot nem láttam.De sasokat igen! A hét elején Tótvázsony környékén jártam már akkor is láttam két példányt,ma pedig hármat.Pontos megfigyelésük nehéz volt a távolság miatt és persze a fényképező memóriakártyája is ekkor mondta fel a szolgálatot :((.Parlagi sasoknak határoztam őket.Hatalmasok voltak ,az őket támadó ölyvek eltörpültek mellettük.A siklást néha lomha szárny csapásokkal  váltották,a ma pedig valami vezényszóra szinte a három sas  (egymástól ugyan távol voltak) é.nyugati irányba indultak szokatlanul nagy sebességgel szárnyat kissé behúzva.Érdekes volt mert addig lomhán köröztek igen magasan.Örültem volna ha kicsit lejjebb és felém jönnek és nem el! A napokban kinézek még hátha sikerül közelebbről találkozni velük.

A képek a mai ill. a tótvázsonyi túrán készültek: az őzbak agancsa kicsit " gyilkos" azaz egyágú, vívás közben veszélyes a másik bakra.A nagyvázsonyi halastónál szürke ,réti és pajzsoscankókat,kabasólymot is láttam.

P1090786.JPG

P1090787.JPG

P1090789.JPG

P1090788.JPG

P1090783.JPG

P1090780_1.JPG

DSCN0696.JPG

DSCN0715.JPG

Élet a kertben augusztus

2012.08.05. 23:57

Az olimpia meg a nyár lázában égve kicsit kevesebbet írtam,de azért szemmel tartom kedvenceim.Jártam Badacsony környékén ( Tomaj,Szigliget,Nemesgulács) ,Kis-Balaton, Zala torkolat.Mind mind remek madarász hely.Badacsonytomajban már első nap  vándorsólyom húzott át a kéttornyú templom felett,rengeteg sirály vadászott rovarokra a levegőben a strand környékén,küszvágó csérek remek vízbe csapásai színesítették a napot.A sok sirály ragadozókat is odavonzott,de úszás közben távcső nélkül nehéz határozni tippelni meg nem szoktam.A badacsonyi mólónál az alkonyati szürkületben vidra úszott ki a kövek közül 4-5m-re a járókelőktől! A szigligeti várból nagyon szép kilátás nyílik a környékre ,a nádasmezőre,a Balatonra. Amit keveseltem azok a fecskék voltak.Erre "felénk" pl.Csopak nagyon szép az állomány szerencsére.Veszprémben kevésbé jó de nem rossz a helyzet.Így most már haza is kanyarodtam a kert ill. a szűkebb környékre.A sarlós fecskék július utolsó napjaiban elvonultak a városból,mármint a helyiek.Azóta is látni a légtérben változó létszámú vonuló csapatot amint komótosan de határozottan dél,délnyugat felé repülnek.Ma  délután a kellemes hőségben a kék égboltot díszítő felhők között hol nagyon magasan hol a Vár tornyai mellett érkeztek a csapatok kb.20 percenként. Érdemes volt kémlelni az eget ma délután mert a légtérben a ragadozók is jönnek mennek,szemmel tartják és üldözik is a vonuló kisebb madarakat.Kabasólyom kétszer is a látcsövem elé került.Az egyetlen madár amelytől még a sarlós fecskének is tartania kell.Hihetetlen sebességre kapcsol támadáskor,egyébként kifeszített szárnyakkal siklik ill.köröz egyre magasabbra.Kabasólymot figyeltem és eközben két kígyászölyv jelent meg a közelükben.Játszadoztak kicsit kergetőztek aztán egyre magasabbra emelkedve eltűntek ..Később nagy magasságban három hasonló méretű madár jött a távcső látómezejébe,de nagyon messze voltak,tehát a számunkra szabad szemmel láthatatlan tartományban van forgalom jócskán.A bodzák közelében poszáták csettegnek tömik magukba a lédús csemegét,a napraforgókra már rájárnak a tengelicek,zöldikék.A karvaly mindennap végig jön a területen és a karmai között kismadárral távozik,ez van neki is éhes csőröket kell betömni.A végére néhány fecskés kép :

DSCN0579.JPG

DSCN0578.JPG

DSCN0576.JPG

Június képekben

2012.06.25. 23:21

P1170145.JPGP1170182.JPGP1170141.JPGP1170181.JPGP1170164.JPGP1170175.JPG