Tavaszodik

2011.03.16. 22:50

 Végre szebbik arcát mutatta az időjárás a hosszú hétvégén!Rövidebb túrákat tudtam beiktatni az igazi nagy madarászatokra még várnom kell,de ami késik nem múlik.Érdekes ez az időszak mert még itt vannak a téli vendégek ,de már a "saját" fajaink is érkeznek sorban .Csak néhány példa:vízi madaraink közül visszatértek revírjükbe a bütykös hattyúk,itt vannak a cigány récék (pl. Csopakon láttam párosával őket),a Külső-tónál a nyári ludak,a kócsagok gém félék foglalták már el a területet.Ugyanakkor a Gödrösnél sok a kerceréce (már náluk is zajlik a pár választás, javában udvarolnak a hímek) bőven voltak még kis bukók és Palóznakon a szokott helyükön 100-as kis és nagy kárókatona csapat halászik vagy szárítkozik a parton.A dankasirályok szép fekete csuklyája már messziről látható,vannak még vihar és sárgalábúak is a parton.Örvös galambok röpködtek a Szív kórház környékén.A szántóföldeken szól a mezei pacsirta, barázda billegetők kergetőznek,ölyvek mutatnak be légi akrobatikát és persze a dolmányos varjak rekedt károgása árnyalja az idilli képet.Kicsit túl szaporodott szerintem az állományuk és ez veszélyt jelent a kikelő fiókákra,ugyanis nagy fészekrablók ezek a madarak a szép tollazatú  szajkóval együtt.Az erdők is hangosak,főleg a harkályok járnak ebben az élen.A Koloska-völgyben jártam egyik reggel ahol szinte minden képviselője jelen volt a fajnak.A forrás környékén van egy nyárfa sor jó pár kiszáradt egyeddel amelyek ideális doboló helyek harkályainknak.Volt itt kis, nagy és közepes fakopáncs,zöld küllő,fekete harkály(,de biztos volt balkáni is).Mindegyik más hangon adta a jeleket:egész mély frekvencián a fekete harkály  és a test méretek szerint emelkedett a dobolás hangja meg a sebessége is változott.Sajnos hangfelvevőt nem vittem pedig remek felvételek készülhettek volna!A téli vendégek közül itt süvöltőkkel és fenyő pintyekkel futottam össze.Gyönyörűen énekeltek az ökörszemek,vörösbegyek,erdei pintyek,énekes és fekete rigók,zöldikék.Érdekes de mintha az énekes rigók hangosabbak lennének,vagy több van belőlük,mindenesetre elnyomták a fekete testvéreiket.Vagy ők később kezdik majd,vagy ténylegesen fogy a számuk?Remélem nincs vész,itt Veszprémben egyébként márc 8.-kán hallottam fekete rigót idén először énekelni.Itt vannak még néhányan a csízek szépen énekelve,de már énekelnek a cinegék is ( a kis kék is),szóval megkezdődött a nagy tavaszi zenei kavalkád!

A bejegyzés trackback címe:

https://bakony-balatonbirding.blog.hu/api/trackback/id/tr842745880

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása